A növények igazi ékei lehetnek otthonuknak, nem számít, hogy kicsi vagy nagy, modern vagy antik, színes vagy minimál, egy-egy szép virág remekül mutathat lényegében bárhol. Ám mi van akkor, ha nem jut elég napfény a szobákba?

Mint tudjuk, a növényeknek elengedhetetlen a fény, a napsütés, megfelelő hőmérséklet és még több tényező is. Ha sötétebbek a szobáink, akkor le is kell mondanunk róluk, és válthatunk át művirágokra? Ez természetesen nem így van.

Előfordulhat, hogy csak egy-egy helyiséget nem érint rendesen napsütés. De benne van az is a pakliban, hogy az egész ház/lakás árnyékosabb (Fotó: Pixabay)

Habár a fejünkben legtöbbször a világos, napfényben fürdő otthonok juthatnak eszünkbe, ez persze nem mindenkinél van így. Előfordulhat, hogy csak egy-egy helyiséget nem érint rendesen napsütés. De benne van az is a pakliban, hogy az egész ház/lakás árnyékosabb. Egyik esetben se ijedjünk meg, hiszen, mint szinte mindenre, erre is van megoldás – írja a balconygardenweb nyomán az agrarszektor.hu.

Ráadásul egyik sem egy atomfizika, tehát könnyedén megbirkózhatunk vele. Az agrarszektor.hu egy csokorba gyűjtötte, hogy mikre kell odafigyelni. Néhány extra tipp segítségével pedig csak úgy burjánzani fognak a növények még a legsötétebb szobákban is!

Forgassuk a növényeket!

Ha fényproblémákkal küzdünk, jó megoldás lehet, ha az esetleges fényforrás felé fordítjuk őket, vagy éppen átvisszük egy árnyékosabb helyről. Például, ha vannak olyan virágok, amelyek ablak közelében vannak, és nincs probléma a fényviszonyokkal, akkor cseréljük át őket 15-30 naponta olyanokkal, amiket nem ér rendesen fény. A kulcs tehát a forgatáson van.

Szerezzünk be kisebb lámpákat!

Jó megoldás lehet, ha például asztali lámpákat vagy kisebb más lámpákat szerzünk be. Így lényegében bármerre mozdíthatjuk, irányíthatjuk a fényt, ezért érdemes olyan készülékeket vásárolni, amiket könnyedén pakolhatunk, forgathatunk ide-oda. Arra viszont nagyon figyeljünk, hogy kellő távolságra tartsuk a lámpákat, nehogy megégessük a leveleket, virágokat.

Válasszunk megfelelő fajtákat!

Mielőtt növényt vásárolunk, mindenképpen járjunk utána, hogy melyek azok, amik kisebb fényforrásokkal is jól elvannak. Ugyanis hiába vetünk be minden trükköt, ha olyan fajtát veszünk, ami napi 10-12 óra napsütést igényel, bajban lehetünk. A kúszónövények és a páfrányok például ideális választások lehetnek. 

Vásároljunk lassan növekvő fajtákat!

Mivel a lassan növekvő növények nem szaporítják aktívan a leveleket és a hajtásokat, kevesebb fényre lesz szükségük, mint más növényeknek. Azonban ebben az esetben is kerüljük el, hogy napokig sötétben kuksoljanak a zöldjeink, hiszen az egyik fajtának sem tesz jót. Ezért ebben az esetben is érdemes informálódni, mielőtt letesszük a voksunkat egy-egy fajta mellett.

Tartsuk tisztán őket!

A lombozaton felhalmozódott por és szennyeződés eltömítheti a növény pórusait, gátolva a párologtatást és a fotoszintézist. Ha a növények sötét szobában vannak, tanácsos tisztán tartani őket, így jól elnyelik a kis korlátozott fényt is.

Lehetőleg hetente tisztítsuk őket, de akár azt is megtehetjük, hogy 1/4 teáskanál folyékony szappannal, 1 liter vízben oldva 7-10 naponta lemossuk őket.

Ha a tükrünket megfelelő szögben állítjuk be a fényforrással szemben, a meleg és a fény egyenletesen oszlik majd meg a növényeinken (Fotó: Pixabay)

Trükközzünk tükrökkel!

Ha a tükrünket megfelelő szögben állítjuk be a fényforrással szemben, a meleg és a fény egyenletesen oszlik majd meg a növényeinken. Emellett igen különleges, esztétikus megjelenést kölcsönöz a helyiségnek. Ha a szoba kicsi ahhoz, hogy nagy tükörrel varázsoljunk, akkor több kisebb is megteszi, azok is jól visszaverik a fényeket. 

Kapcsoljuk fel a villanyt!

Talán a lista legegyszerűbb, ám annál hatásosabb pontjához érkeztünk. Nagyszerű ötlet a zöldjeinket kifejezetten a lámpák környékén tartani, így, ha semmilyen fény sincsen a szobában, egyszerűen csak kapcsoljuk fel a villanyt – persze, nem kell, hogy egész nap égjen, néhány óra elegendő.

Termesszünk vízben!

Egy másik trükk, hogy a növényeket megfelelő körülmények között tartsuk egy gyengén megvilágított helyiségben, ha vízben nevelgetjük őket. Viszont ügyeljünk arra, hogy 4-6 naponta egyszer cseréljük ki a vizet. A szerencsebambusz például ideális választás erre a célra.

LED-szalagok használata 

A gyenge fényt igénylő növényeknél zseniális ötlet lehet, ha LED-csíkokat vetünk be. Ez nemcsak a zöldjeinknek lesz jó, hanem nekünk is, mivel rendkívül mutatós és hangulatos lesz tőle az adott helyiség. 

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás