A növénykultúrák fokozottan ki vannak téve az időjárás okozta veszélyeknek a nyár utolsó két hónapjában. A gondos gazda növénybiztosítással készülhet fel ezekre a kockázatokra. Ezzel kapcsolatban fontos tudni, hogy az idei évben 4 milliárd forint keretösszegből igényelhetnek támogatást a gazdák a növénybiztosítási díjak összegének csökkentésére. A tapasztalatok szerint a nyár legmelegebb időszaka a gazdálkodók számára komoly veszélyekkel járhat. A júliusi-augusztusi meleg és a gyakran viharos időjárás okozta károk azonban enyhíthetőek a növénybiztosítással - írja a Magyar Mezőgazdaság cikke. A piacvezető biztosítótársaságok adatai szerint tavaly több, mint 8 milliárd forintos kárt okozott a jégverés a magyar mezőgazdaságban. Ezen kívül jelentős volt az aszály, a viharok és a tűzkárok miatti veszteségek összege.
A növénybiztosítások védelmet nyújtanak az időjárás okozta káreseményeknél
A viharokkal és jégverésekkel együtt járó károk veszélyeztetik a mezőgazdasági épületeket, a lábon álló növényi kultúrákat és az állatállományokat is – mondta Spollár Csaba, a Reticulum Insurance Biztosítási Alkusz Kft. tanácsadója.
Mire számíthatnak az érintett gazdálkodók?
Vagyonbiztosítások – gépek, ingatlanok és egyéb mezőgazdasági berendezések – esetén a kárkifizetés felső határa a vagyontárgy pótlási értéke, ha pedig az javítható, akkor annak javítási költsége a limit. A növénybiztosítások úgynevezett hozambiztosítások, így esetükben a kultúra hozamkiesését fizeti meg a biztosító - mondta Spollár Csaba. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy rendkívül fontos, hogy a gazdálkodók hiteles adatokkal alátámasztható forint/tonna hozam egységáron biztosítsák az adott növényt. A díjtámogatás rendszerét 2022-ig határozták meg, ennek értelmében 23,7 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre. Az összeg európai uniós és hazai forrásból tevődik össze. Az idén összesen 4 milliárd forint támogatást lehet lehívni. Ebből minden olyan mezőgazdasági termelő igényelhet, aki használatban lévő termőföldre köt növénybiztosítást. Ez vonatkozik nagyvállalatokra, önkormányzatokra és iskolákra is.
Rákaptak a díjtámogatott agrárbiztosításokra a magyar gazdálkodók
Korábban itt írtunk arról, hogy Magyarországon a gazdálkodók 13,3 milliárd forint növénybiztosítási díjat fizettek be a biztosítók és biztosító egyesületek részére 2017-ben, amiből 10,02 milliárd forint után kívánták a termelők igénybe venni az utólagos állami díjtámogatást. A díjtámogatott agrárbiztosítások rendszerében a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának legfeljebb 65 százalékát utólagos támogatásként visszakaphatják. A túligénylés esetén visszaosztásra kerül sor.

Megosztás

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás