Hirdetés
Figyelem! Holnap lejár az agrár-kárenyhítési határidő!
Szeptember 15-ig kell a gazdáknak befizetniük az agrár-kárenyhítési kockázatközösség tagjaiként az idei évre szóló hozzájárulásaikat. Amennyiben a gazdák nem tesznek eleget fizetési kötelezettségüknek, nem kapnak kárenyhítést.
Száraz, aszályos év volt az idei, ami érezhető volt a mezőgazdaságban is. A gabonafélék összességében "jó évet zártak", a kukoricánál azonban nem érik el a tavalyi kiemelkedő termést, jó-közepes lesz a terméseredmény.
A szőlészetekben és borászatokban jó évet zárnak, bár a szüret a legtöbb helyen most folyik. Ez az ágazat az elkövetkezendő időszakban is jelentős - 20 milliárd forintos - támogatásra számíthat.
Hirdetés
Jó hír a gazdáknak, hogy ebben az évben több területen is tudnak támogatást nyújtani a fiatal gazdáknak az agrártámogatási, illetve a vidékfejlesztési program keretében, továbbá az előző - 2007-2013-as - uniós időszak maradványösszegére is kiírhattak pályázatot, az elkövetkezendő napokban hirdetnek eredményt. Az átalánytámogatás 40 ezer euró (12 millió forintos) vissza nem térítendő támogatást jelent - mondta el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke.
A pályázatokra nyolcszoros a túljelentkezés, azonban 126 olyan pályázatot találtak, ahol a jelentkezők hamis papírokkal akartak pályázni. Ezekben az esetekben megteszik a szükséges jogi lépéseket.
Forrás: MTI
Fotó: ekvideok.nak.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés