Hosszú távon feldolgozó üzemek létesítése, a tároló- és hűtőkapacitás növelése a megoldás a termelők gondjaira - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának ellenzéki képviselői előtt kedden Budapesten.

Az államtitkár a nehéz helyzetbe került alma- és egyéb gyümölcstermelők érdekében tett kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban emlékeztetett: a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 26 500 tonna almalevet vesz meg azoktól, akik igazolják, hogy kilónként 20 forintos árral vásárolták a gyümölcsöt a termelőktől, az étkezési almáért pedig kilónként 35 forintot adnak. Az ár az önköltség fölött van - hangsúlyozta.

Összességében 400 ezer tonna alma felvásárlásáról van szó, ami az idei teljes almatermés több mint fele - emelte ki Nagy István, hozzátéve, hogy ezzel orvosolni lehet azokat a piaci anomáliákat, amelyek az átlagosnál 40 százalékkal nagyobb idei almatermés miatt alakultak ki. Ezzel a megoldással a kormány garanciát lát arra, hogy az alma nem marad a fákon, és a pénz a gazdákhoz jut - közölte az államtitkár.

Fontos szempontnak nevezte azt is, hogy a felvásárolt gyümölcsöt a közétkeztetésben, az iskolai és szociális étkeztetésben kívánják felhasználni.

A következő időszakban azon kell dolgozni, hogy hogyan lehet olyan megoldásokat találni, amelyekkel csökkenthető a piaci nyomás - fejtette ki Nagy István. Felidézte: tavasszal a hirtelen jött meleg miatt gyorsabban érett a meggy, ezért gyorsabban kellett elhelyezni ugyanazt a mennyiséget ugyanazon a piacon. Ha lett volna kellő kapacitású hűtőház és feldolgozó üzem, akkor el lehetett volna kerülni a piaci nyomást, sokkal inkább árvédő szerepe lett volna a támogatásnak - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy most hasonló a helyzet az almával. Hosszú távú megoldásokra van szükség; hűtőházakat, feldolgozó üzemeket kell létesíteni, és tulajdonba adni termelői csoportoknak vagy akár állami tulajdonban tartani, de a tároló és hűtőkapacitást növelni kell - mondta az államtitkár.

Képviselői kérdésre válaszolva közölte: az új európai uniós források 60 százaléka gazdaságélénkítő beruházásokra megy majd, ebben hangsúlyosan szerepelnek az élelmiszer-feldolgozók. Az albizottság ellenzéki tagjai nem hivatalos ülést tartottak a kormánypárti képviselők távol maradása miatt.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás