Közel 3 hónappal a Közbeszerzési Hivatal döntését követően sem lehet tudni, hogy Szlovákiában megvalósul-e a földrendezés. A hivatal 2018. decemberében rendelte el annak a 44,5 millió eurós versenypályázatnak a visszahívását, amelyet a földművelésügyi minisztérium írt ki. A tárca fellebbezett, az eredmény egyelőre kérdéses.

A pozsonyi Új Szó cikkét szemléztük. Jelenleg a szakmai elbírálásra várunk, melynek alapján a Közbeszerzési Hivatal Tanácsa dönthet a fellebbezési eljárásról – nyilatkozta Jana Zvončeková, a Közbeszerzési Hivatal szóvivője. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy várni kell a földrendezéssel. A földművelésügyi minisztérium jelenleg nem tehet közzé felhívásokat a földterületek rendezésére” – jelezte a lapnak Vladimír Machalík, a szaktárca sajtóosztályának munkatársa.

Továbbra sem szállt fel a köd: nem lehet tudni, hogy Szlovákiában megvalósul-e a földrendezés

A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) már korábban is keményen bírálta a Közbeszerzési Hivatal döntését, és továbbra is kitart az előző állásfoglalása mellett. Rossz döntésnek tartjuk az említett közbeszerzési határozat megsemmisítését, a mezőgazdasági földterületek felaprózottsága ugyanis a szlovákiai mezőgazdaság legkomolyabb problémája. A parcellák száma milliósra tehető, ugyanúgy a tulajdonosoké és a társtulajdonosoké is, a földrendezés nélkül pedig elképzelhetetlen az előrelépés – mondta lapnak Emil Macho, az SPPK elnöke.

A földrendezést eddig Szlovákia területének csupán 12 százalékán oldották meg

Marián Varga, a Szlovákiai Gyümölcstermesztők Szövetségének elnöke ugyancsak problémásnak tartja a felaprózódott földterületek meglétét. Óriási problémát jelent ez a gyümölcstermesztőknek is, hiszen hatalmas kockázattal jár idegen parcellákon gyümölcsöst kialakítani. Ahol rendezték a tulajdonviszonyokat, és a korábbi 150 tulajdonosból nagyjából 20 maradt, nagyobb területen és eredményesebben gazdálkodnak, mert tudják, hogy a sajátjukat művelik meg – mondta Varga. A Közbeszerzési Hivatal döntését a települési önkormányzatok valamint a Földrendezési Kamara is határozottan elutasították.

Ha továbbra is ilyen ütemben zajlik a szlovákiai földrendezés, a folyamat akár 100 évig is elhúzódhat – vélik a Földrendezési Kamara képviselői.

A legutóbbi sikeres versenypályázatot 2008-ban hirdették meg. A mostanira 10 évet vártunk, és azt reméltük, hogy kiértékelik. Az újabb leállás nagyon rossz hír – állítja Vladimír Uhlík, a Földrendezési Kamara igazgatótanácsának elnöke. A szakember arra is figyelmeztet, hogy Szlovákia elveszítheti azt a 44 millió eurót, amit az ország a területrendezésre kapott.

Ugorhat az uniós pénz?

Nagy probléma, hogy az állam az uniós alapokra hagyta a területrendezések finanszírozását. Óriási tervezetről van szó, amelynek megvalósítása átlagban 4 évet vesz igénybe. Jelenleg a 2014–2020-as programozási időszak zajlik, 2019-et írunk, és ha ezt a mostani versenypályázatot nem értékelik ki, a következőt már nem fejezik be az uniós pénzekből – figyelmeztet Uhlík.

Megosztás

További híreink

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Hódít a mesterséges intelligencia – az intelligens kerteké a jövő

2024.10.05.

Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszerekig, amelyek kiküszöbölik a növények termesztése során felmerülő találgatásokat.

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás