Szeptemberi próbaszüretet tartott a Tokaji Kutatóintézet. Az erről készült beszámoló szerint a hónap első hete alatt nem történt jelentősebb változás a klimatikus tényezőkben a Tokaji Borvidéken. Kis mennyiségben és kevés helyen jelentkezett csapadék. Szeptember 2-án viszont lehűlést tapasztalhattak 20 Celsius fok körüli maximummal, amelyet a hét második felében a hőmérséklet emelkedése kísért. Ahol a szőlőfürtökben már kialakult a bogyók felrepedésével az ecetes rothadás, ott továbbra is jelen van. Emellett az aszúsodás kezdeti folyamatai is nyomon követhetőek voltak.

A Kutatóintézet próbaszüreteiben a Furmint, Hárslevelű és Sárgamuskotály fajták mintáit dolgozzák fel. A begyűjtött fürtökből préselt mustok laboreredményeit az 1. táblázatban foglalták össze.

A Tokaji bor fajtáinak teljesítménye szeptember első hetében - Forrás: Tokaji Kutatóintézet

A mintaterületek szolgáltatta mustok analitikai értékeit az intézet a szakmai partnereitől származó adatsorokkal is kiegészítette az alábbi táblázatban. A méréseik segítségével jobban nyomon követhető az érésmenet alakulása a Tokaji Borvidéken.

Az önkéntes must minták cukor, sav és pH értékei - Forrás: Tokaji Kutatóintézet

A partnerek esetében kedvezőbb értékeket tapasztaltak a Kutatóintézet által elvégzett próbaszüretekhez képest. A magasabb cukortartalmak viszont sokszor ezekben a mintákban is magas savmennyiséggel társulnak. Ugyanakkor a különböző időpontokban elvégzett mintavételek némileg megnehezítik az értékek összehasonlítását,

A kapott eredmények átlagértékeit is érdemes összehasonlítani az elmúlt évek azonos időszakában mért eredményeivel (3. ábra). Az oszlopdiagramokon a hasonló időszakban mért must beltartalmi értékeket lehet a korábbi évekre visszamenőlegesen egybevetni.

A cukortartalom alakulása az elmúlt 5 év hasonló időszakában - Forrás: Tokaji Kutatóintézet

A Furmint és a Hárslevelű cukortartalma 10-20 grammal marad el a korábbi években mért átlagos értéktől. A Sárgamuskotály minták esetében pedig hasonló a 2017-es évjárathoz a jelenlegi cukor beltartalom, valamint több mint 10 gramm/literrel magasabb a 2016. évtől. A 2019-es és 2018-as évekhez képest minden fajta jelentősen elmarad az idei év mustjainak cukormennyiségében. Az ábrázolt diagram értékeit a 3. táblázatban is meg lehet tekinteni.

A cukortartalom értékeinek alakulása - Forrás: Tokaji Kutatóintézet

A titrálható savtartalom mennyiségében a cukortartalommal ellentétes értékeket lehet kimutatni. Az átlagos savtartalom értéke minden fajtánál meghaladja a korábbi években analitikailag kimutatott mennyiséget. A Furmint és a Hárslevelű esetében 3, a Sárgamuskotálynál 2 gramm/liter a differencia az előző évekhez képest. Kisebb nagyobb mértékben tompultak a savak a vizsgált területek mintáiban, ugyanakkor még mindig magasabb tartományt képviselnek.

A több adat jól szemlélteti a szeptemberi állapotot

Ezeket a méréseket jól kiegészítik a partnereik adatai, amelyekből látszik, hogy vannak érésmenetben előrébb tartó dűlők is. A méréseikben a Furmint és a Hárslevelű fajták esetében megegyező 149-178 gramm/liter, a Sárgamuskotálynál 199-205 g/l közötti az aktuális cukortartalom. A mustbeltartalomban az előző héthez képest ez némi „megtorpanást” jelent, mivel gyors cukortartalom-növekedés kevés helyen mutatkozott. A titrálható savtartalmat vizsgálva viszont észlelhető a savak kisebb-nagyobb mértékű tompulása a bogyókban. Emellett még mindig az átlagosnál magasabb értékeket mutatnak (7,44-14,16 gramm/liter). A Sárgamuskotály esetében kerülhet sor a szüretre valószínűleg a hónap utolsó harmadában. A Furmint és Hárslevelű fajták kellő érettségére még várni kell, amelyet az aszúsodás folyamata is befolyásolhat majd.

A Kutatóintézet mintavételi módszere:
  • mennyisége: 10 fürt
  • vizsgált paraméter: cukor és sav tartalom, valamint pH
  • fürtök kiválasztása: Egy kiválasztott sorban Az 1. Oszloptól balra eső 1.fürt, a 2. oszloptól balra eső 2. fürt, a 3.oszloptól balra eső 3.fürt ….stb. a 10. fürtig. Összesen 10 fürt.
  • módszer: A fürtök préselésre kerülnek, majd a lebegő tartalom leülepedése után történik a mérés. A Brix fokot mérő digitális refraktométerrel cukor tartalom, laboratóriumban cukor, sav és pH mérést végeznek.

A partnerek mintavételi módszerei eltérőek lehetnek a Kutatóintézet alkalmazott módszereitől.

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás