Az államtitkár a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző - várhatóan a negyedik negyedévben már pályázható - kiírás megismerhető részleteiről is beszélt a Bács-Kiskun vármegyei Kecskeméten. A rendelkezésre álló keretösszeg 97,5 milliárd forint. A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke projektenként 150 millió forint lesz, 50 százalékos intenzitással. A korábbiakban megszokottaktól eltérően az idén a kapcsolódó beruházási hitelek kamatköltségét is támogatni tudják majd. A Magro.hu csapata is ott volt Kecskeméten, első kézből tudtuk meg a gazdák számára fontos információkat.

Feldman Zsolt szerint a magyar mezőgazdaság digitalizációjának ösztönzése nem pusztán egy-egy pályázati felhívás révén történik, hanem a magyar támogatáspolitikai rendszeren keresztül, a lehető legszélesebb eszköztár felhasználásával. Az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Magyarország egyik legismertebb precíziós gazdálkodással és agrárdigitalizációval foglalkozó szakmai fórumán, az idén tizedik alkalommal megrendezett PREGA konferencián és kiállításon beszélt a fejlesztési lehetőségekről is. Az elmúlt évben 30 olyan felhívás jelent meg, amely jelentős részben tartalmazott a digitalizáció ösztönzésére irányuló lehetőségeket.

Feldman Zsolt elmondta, hogy a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző pályázat keretében lehetőség lesz helyspecifikus munkavégzésre alkalmas mezőgazdasági erőgépek, munkagépek, önjáró betakarítógépek beszerzésére, továbbá meglévő vagy újonnan vásárolt mezőgazdasági erő- és munkagépek helyspecifikus művelésre alkalmassá tételére, de legfeljebb 20-30 millió forint erejéig - Fotó: Fekete István, AM
Feldman Zsolt elmondta, hogy a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző pályázat keretében lehetőség lesz helyspecifikus munkavégzésre alkalmas mezőgazdasági erőgépek, munkagépek, önjáró betakarítógépek beszerzésére, továbbá meglévő vagy újonnan vásárolt mezőgazdasági erő- és munkagépek helyspecifikus művelésre alkalmassá tételére, de legfeljebb 20-30 millió forint erejéig - Fotó: Fekete István, AM

Az államtitkár a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző - várhatóan a negyedik negyedévben már pályázható - kiírás megismerhető részleteiről is beszélt.

A rendszerbe épített egyfajta információgyűjtési lehetőség, hogy digitális kérdőív kapcsolódik a beruházási pályázatokhoz, amely a kitöltők számára abban nyújthat segítséget, hogy rávilágít az adott üzem, gazdaság vagy vállalkozás gyenge pontjaira vagy éppen a digitalizáció tekintetében a fejlesztési területekre - tette hozzá.

Ezekre a gépekre és szolgáltatásokra lehet pénzt szerezni

Az államtitkár kifejtette, hogy a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző pályázat keretében lehetőség lesz helyspecifikus munkavégzésre alkalmas mezőgazdasági erőgépek, munkagépek, önjáró betakarítógépek beszerzésére, továbbá meglévő vagy újonnan vásárolt mezőgazdasági erő- és munkagépek helyspecifikus művelésre alkalmassá tételére, de legfeljebb 20-30 millió forint erejéig.

A támogatás lehetőséget teremt továbbá rendszeres és szisztematikus üzemi szintű adatgyűjtéshez, adatbázisok és adatkapcsolatok létrehozásához szükséges beruházások megvalósítására, valamint precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevételére.

Mint mondta: az már biztos, hogy üzemszintű digitális terv benyújtása kötelező lesz, a megvalósításra pedig 24 hónap áll majd rendelkezésre, de vannak még olyan pontjai a támogatási lehetőségnek, amelyekről még nem született döntés - tette hozzá.

Támogató egység is van

Felidézte, hogy a Nemzeti KAP-hálózat keretében megkezdte működését az Innovációs és Digitalizációs Támogató Egység, amelynek feladata egyebek mellett elősegíteni a digitalizációval foglalkozó szereplők hálózatosodását, nyomon követni a precíziós szolgáltatást nyújtó szereplők tevékenységét, valamint népszerűsíteni az innovatív digitális eszközök és gépek, az ezek által gyűjtött termelési adatok felhasználását, illetve az adatalapú döntéshozatali eljárás alkalmazását.

A digitalizációt támogató lehetőségek részleteire érdemes figyelniük a gazdáknak - Fotó: Fekete István, AM
A digitalizációt támogató lehetőségek részleteire érdemes figyelniük a gazdáknak - Fotó: Fekete István, AM

Az államtitkár megemlítette, hogy készül az alulról jövő innovációs - így a digitalizációs megoldásokat is célzó - kezdeményezéseket segítő az "Európai Innovációs Partnerség együttműködések támogatása" elnevezésű pályázati felhívás. Az előzetes tervekben projektenként átlagosan 330-420 ezer euró szerepel, és a felhívás várhatóan 2025. negyedik negyedévében jelenik meg.

Feldman Zsolt a "Digitalizáció a támogatáspolitikában" című előadásában további részleteket osztott meg a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző pályázatról.

Hozzátette, hogy 50 százalékos támogatási intenzitással terveznek a precíziós pályázati felhívásban.

Bemutatta, hogy a tervezet szerint az alap támogatás intenzitás kiegészítő támogatási intenzitásokkal lesz növelhető:

  • fiatal mezőgazdasági termelő +15 százalék,
  • termelői együttműködés +10 százalék,
  • gazdaságátadás +15 százalék,
  • ökológiai gazdálkodás +10 százalék.

A kezességvállalás költsége 5 százalék, a kamatköltség pedig 10 százalék.

Jelezte, hogy pályázatot azok a mezőgazdasági termelők nyújthatnak be, akik a benyújtást megelőző lezárt üzleti évben a mezőgazdasági tevékenységből legalább 10.000 EUR STÉ üzemmérettel rendelkeznek, valamint az előző évi árbevételüknek legalább a 40%-a mezőgazdasági tevékenységből származik. A megvalósításra a tervek szerint 24 hónap áll majd rendelkezésre.

Az Agrárminisztérium tervei szerint a pályázati felhívás társadalmasítása 2025. II. negyedévében kezdődik és a támogatási kérelmek benyújtására valószínűleg 2025 II. és IV. negyedéve között lesz lehetőség.

Támogatott tevékenységek lesznek:

  • helyspecifikus munkavégzésre alkalmas mezőgazdasági erőgépek, munkagépek, önjáró betakarítógépek beszerzése,
  • meglévő vagy újonnan vásárolt mezőgazdasági erő- és munkagépek helyspecifikus művelésre alkalmassá tétele,
  • a rendszeres és szisztematikus üzemi szintű adatgyűjtéshez, adatbázisok és adatkapcsolatok létrehozásához szükséges beruházások megvalósítása (szigetszerű rendszerek integrációja eszköz-, szoftveres-, vagy felhőszolgáltatási megoldásokkal, farmmenedzsment szoftverek és vállalatirányítási rendszerek beszerzése, adatgyűjtésre és elemzésre alkalmas szenzortechnológiák stb),
  • precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele.

A megvalósítás keretében:

  • legfeljebb 2 db traktor, összesen 20 millió forint, daraboként legfeljebb 10 millió forint értékben,
  • legfeljebb 1 db önjáró permetezőgép,
  • legfeljebb 1 db szemestermény-betakarítására alkalmas kombájn, legfeljebb 30 millió forint értékben, továbbá
  • 1 db RTK modullal ellátott felmérő drón és 1 db anyagkijuttató drón szerezhető be.
        
    A pályázathoz üzemszintű digitális terv benyújtása kötelező lesz. 

Ennek főbb elemei:

meghatározni, hogy fejlesztést követően milyen további lépések valósulnak meg a precíziós gazdálkodási rendszer fejlesztése érdekében,
a keletkező adatok rendszeres és szisztematikus gyűjtése, tárolása, elemzése hogyan valósul meg a gazdaságban,
a saját vagy a munkavállaló szaktudásának fejlesztése.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Új szarvasmarha tenyésztéstechnológiai projektet vezetett sikerre Kaposvári Campusán a MATE

2025.02.11.

Megvalósult a Hódagro Zrt. és a MATE Kaposvári Campusának közös, „Innovatív tenyésztéstechnológiát szolgáló korszerű biotechnikai (embriótranszfer, ET), biotechnológiai és takarmányozási megoldások fejlesztése a tej- és a hústermelés hatékonyságának javítása érdekében” című projektje

Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Január végén 70 és 110 forint között adták a tojásokat

2025.02.11.

Január végén 70 és 110 forint között adták a tojásokat, azonban a kínálat zöme már meghaladja a lélektaninak tartott 100 forintos határt.

Összefoglalta a hasznos tudnivalókat a kezdő áfaalanyoknak a NAV

2025.02.11.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatója a gazdasági tevékenységüket kezdő adóalanyoknak nyújt segítséget áfakötelezettségeik teljesítésében.

Pályázatok, gazdaságátadás, Feldman Zsolt és Kökény Attila: másodszor is megtartják a Gazda Információs Nap rendezvényt

2025.02.10.

A II. Gazda Információs Nap rendezvény célja a minél közvetlenebb információátadás, érintve az aktuális mezőgazdasági kérdéseket, a program kiemelt témája a gazdaságátadás.

Partnerhírek
Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás