Hirdetés
Fontos szakaszába ért a magyar vízgazdálkodás felülvizsgálata
Az uniós Víz-Keretirányelv (VKI) célja a felszíni és a felszín alatti vizek jó állapotának elérése, megőrzése. A végrehajtásának irányításáért a Belügyminisztérium felel, ehhez stratégiai tervet kell készítenie, amiből a harmadik következik. A 3. Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv, a VGT3 vitaanyag véleményezése 2020. december – 2021. június között volt esedékes. A tárcaközi egyeztetés 2021. szeptember és november közé esik. Elfogadása és kihirdetése pedig 2021. decemberben várható. Fontos hatása van a magyar vízgazdálkodásra.
Az első Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv 2009-ben készült el. Ez meghatározza azokat a tevékenységeket, beavatkozásokat, amelyek hatással vannak a hazai vizek mennyiségi, minőségi és ökológiai állapotára, valamint azokat az intézkedéseket, melyek a jó állapotának eléréséhez szükségesek. A Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervet 6 évente kell felülvizsgálni. Az első felülvizsgálat 2015-ben volt, ennek értelmében most a Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv 2, azaz a VGT2 van hatályban. A második felülvizsgálat eredményeként, 2021. december 22-ig kell elkészülnie Magyarország 2022-2027 időszakra vonatkozó VGT3-nak. A második felülvizsgálat során fontos, hogy a tervezést össze kell hangolni minden vízgazdálkodási, illetve a vízgazdálkodással kölcsönhatásban lévő tervezéssel. A vízgazdálkodással kapcsolatos szociális és gazdasági igények integrálásában jelentős szerepe van az érintetteknek, ezért a VGT3 felülvizsgálati dokumentációja véleményezhető, véleményezendő - írta a NAK.
Többféle szempontot vesznek figyelembe a helyes vízgazdálkodás érdekében
A VKI szerinti vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési folyamat során össze kell hangolni az ökológiai, műszaki, társadalmi és gazdasági szempontokat. A felülvizsgálat, korszerűsítés alapját az első, illetve a második vízgyűjtő-gazdálkodási terv elkészítése óta eltelt időszak intézkedéseinek hatására időközben megváltozott vízállapotok képezik. A felülvizsgált terv elkészítése és végrehajtása során az adatgyűjtéstől az értékelésen és a célkitűzések megállapításán át, az intézkedések végrehajtásáig nagyon sokrétű munkára van szükség. A VKI különböző határidőkre és tartalommal feladatokat és jelentési kötelezettségeket ír elő a tagországok számára, amelyeket ez az ábra foglal össze.
A VGT3 további, nem mellékes célja a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, valamint a természeti katasztrófák megelőzésének a megalapozása. Ennek érdekében a vízjárási szélsőségeket és az éghajlatváltozás kezelésének lehetőségeit kiemelten vizsgálja a VGT3 az intézkedési programban, az alábbiak segítségével:
• Az árvízkockázatok értékeléséről és kezeléséről szóló 2007/60/EK irányelvben előírt második árvízkockázat-kezelési tervek (ÁKKT2) kidolgozását a VGT felülvizsgálatával összehangolva hajtják végre.
• A vízhiány és az aszály kockázat kezelési tervet figyelembe veszik a VGT3 intézkedési programjában, illetve az IVOT és a VGT elkészítését összehangoltan hajtják végre.
• Az intézkedési program elemekre klímakockázati elemzést végeznek az EU2020 klímaalkalmazkodási képesség javítására irányuló stratégiai célok elérése érdekében.
A VKI célkitűzései:
• A vízi ökoszisztémák, és – tekintettel azok vízszükségletére – a vízi ökoszisztémáktól közvetlenül függő szárazföldi ökoszisztémák és vizes élőhelyek állapotának javítása és védelme.
• A vízkészletek fenntartható használatának elősegítése.
• A különösen veszélyes (ún. elsőbbségi) anyagok vizekbe való bevezetésének fokozatos csökkentése és megszüntetése.
• A felszín alatti vizek szennyezésének csökkentése.
• Az árvizek és aszályok hatásainak mérséklése.
A környezeti célkitűzéseket a 4. cikk határozza meg. A legfontosabb előírások a felszíni vizekkel kapcsolatban:
• El kell érni a víztestek jó ökológiai állapotát 15 év alatt.
• El kell érni az erősen módosított és mesterséges víztestek jó ökológiai potenciálját és jó kémiai állapotát 15 év alatt.
• Meg kell akadályozni a felszíni vizek állapotának romlását.
A legfontosabb előírások a felszín alatti vizekre vonatkozóan:
• El kell érni a jó mennyiségi és minőségi állapotot 15 év alatt.
• Vissza kell fordítani a jelentős terhelési trendeket.
• Meg kell akadályozni, illetve korlátozni kell a káros anyagok vizekbe történő bejutását.
• Meg kell akadályozni a felszín alatti vizek állapotának romlását.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés