Régen, dédapáink idejében még megkülönböztették a zöldségeket aszerint, hogy termeszthető-e öntözés nélkül, vagy sem. A mai intenzív gazdálkodás mellett azonban már minden zöldségnövény kizárólag öntözéssel termeszthető gazdaságosan.

Hazánkban nyáron a legtöbbször nagyon meleg van, kevés csapadék esik, ezért a zöldségtermesztés manapság már csak öntözéssel képzelhető el. Az öntözés hiánya és a vízgazdálkodás gyengesége negatívan befolyásolja az ágazat jövedelmezőségét.

A zöldségek nagyon rosszul hasznosítják a vizet. A termésbe és a lombozatba csupán a csapadékból és a talajvízből származó nedvesség 3-4 százalékát építik be, a maradékot elpárologtatják.

Fajok és fajták vízigénye között is hatalmas különbség van. Míg a görögdinnye, a borsó és a saláta szinte öntözés nélkül is termeszthető hazánk éghajlatán, addig a paradicsom, a paprika, a karfiol és az uborka csak folyamatos öntözés mellett termeszthető. Vannak olyan növények is, amelyek egy jókor időzített vízutánpótlással sikeresen termeszthetők. Ilyen zöldség például a zöldborsó, a retek és a fejes saláta is.

De ahogyan azt említettük már fentebb, a mai körülmények között MINDEN zöldségnövény kizárólag öntözéses vízutánpótlással termeszthető gazdaságosan!

Kell-e öntözés vagy sem? Attól is függ, hogy milyen hosszú a tenyészideje az adott zöldségnövénynek. Elmondható, hogy a rövidebb tenyészidejű zöldségek (mint például a korai káposztafélék, a korai gyökérzöldségek) kevesebb öntözést igényelnek, mint a hosszú tenyészidejű (például a paprika és a paradicsom) növények.

Jó minőségű paradicsomot csak folyamatos öntözéssel lehet termeszteni
 

Fajon és fajtán belül is lehet különbség vízigény szempontjából, mégpedig attól függően, hogy milyen termesztési technológiát használunk. A helyre vetett uborka, saláta, vagy akár kelkáposzta sokkal jobban hasznosítja a vizet, mint palántázott társaik. Ennek oka, hogy a helyre vetett növények gyökérzete sokkal lejjebb hatol a talajban, mint a palántázott növények, melyek csak a talaj felső, fellazított rétegében növesztik gyökérzetüket.

Jöjjön néhány érdekesség a növények vízigényével kapcsolatban:

  • a brokkoli és a karfiol a rózsaképződés idején igényli a legtöbb vizet,
  • fejes káposzta esetében a fejesedéstől a betakarítást megelőző 2-3 hétig kell a legtöbb vizet pótolni a növénynek,
  • babnál és borsónál virágzás és hüvelyképződés idején a legnagyobb a vízigény,
  • a hagymát a hagymafejek képződésekor kell sűrűn öntözni,
  • paprika és paradicsom esetében virágzás és terméskötődés időszakában kell öntözésről gondoskodni.

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás