A KSH szerint 2000–2010 között a 34 éves és az alatti gazdálkodók aránya 2,1 százalékponttal, a 35–54 év közöttieké 5,3 százalékponttal csökkent. Ráadásul a gazdálkodók 31 százaléka 65 év feletti. Az elmúlt 10 év alatt tehát nem javult, hanem romlott a helyzet a generációváltás terén. Viszont, most - úgy tűnik - valami tényleg elkezdődött.

Jó volt látni tavaly a Magro.hu által rendezett Kukorica és Búza Konferenciasorozaton a sok fiatal arcot. A gazdálkodók sok esetben a fiaikkal érkeztek és hallgatták meg az előadásokat a gabonatermesztés újdonságairól. Ők azok, akik felismerték, hogy a sikeres gazdálkodáshoz folyamatosan tanulni kell, lépést kell tartani a technológiai újdonságokkal és alkalmazni azokat. Ráadásul, ezeket a hasznos tudnivalókat meg is szeretnék osztani a következő generáció képviselőivel.

II. Kukorica és Búza Konferenciasorozat, amely a 2 fő szántóföldi növényünk termesztéstechnológiai újdonságait mutatja be.

Mert fejlődni muszáj. Senki nem elégedhet meg azzal, hogy a kukorica sokéves hazai termésátlaga hektáronként 6,2 tonna, míg 12 tonna Új-Zélandon, 11 tonna az USA-ban, 11 tonna Chilében vagy 9 tonna Törökországban. És még sorolhatnánk… Vagy a búzánál: itthon az ötéves hektáronkénti termésátlag 4,5 tonna körül alakul, ami alig magasabb, mint az 1970-es években, miközben az akkor szintén erről a szintről induló Franciaország már 7-8 tonnánál tart. Igen, lehet, hogy a miénk sokkal jobb minőségű, csak éppen a piac ezt nem fizeti meg.

Tehát semmi okunk arra, hogy a továbbiakban is mindent ugyanúgy csináljunk, mint eddig. Közös érdekünk, hogy a helyzeten javítsunk. Ezzel a céllal rendezi meg a Magro.hu mezőgazdasági piactér II. Kukorica és Búza Konferenciasorozatát, ahol partnereivel (Nitrogénművek, Swedsteel, Axiál, Väderstad, KWS, Takarék Csoport, Axereal, Belchim, stb.), bemutatja a kukorica- és búzatermesztés teljes ciklusát. A legújabb fejlesztéseket és technológiákat a tápanyag utánpótlás és fajtaválaszték tekintetében éppúgy, mint a növényvédelemben. A cél az, hogy a tudás növekedjen, és hogy minél több fiatal is bekapcsolódjon a gabonatermesztésbe.

A rendezvény helyszínei és időpontok: 2017. december 14., csütörtök, Kaposvári Egyetem, Agrár-és Környezettudományi Kar 2018. január 18., csütörtök, Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar További információ: https://www.magro.hu/konferencia A kaposvári program (a debreceni szinte ugyanez lesz):

8:15-9:20 Regisztráció
9:20-9:40 Az eseményt megnyitja: Bóné Tímea – főszervező, alapító, Magro.hu mezőgazdasági piactér, Prof. Dr. Tossenberger János – házigazda, a Kaposvári Egyetem mb. kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettese, az Agrár-és Környezettudományi Kar dékánja, és a Nitrogénművek Zrt. egyik vezető szaktanácsadója - az esemény főtámogatója
9:40-10:00 Mi történik akkor, ha a hőség és a szárazság szinte minden szezonban előfordul? – Pintér János (termékmenedzser, KWS Magyarország Kft.)
10:00-10:20 A növénytermesztés eredményességének növelése a genetika és az informatika segítségével – Mórocz Péter (termékfejlesztési vezető, Limagrain CE SE Magyarországi Fióktelepe)
10:20-10:40 A Genezis technológia finomhangolása – Karika András (vezető szaktanácsadó Nitrogénművek Zrt.)
10:40-11:00 Organikus készítmények jelentősége a kukorica tápanyag-utánpótlásában – Rapi Attila (szaktanácsadó, Gramen Kft.)
11:00-11:20 Élő algás lombtrágya használatának tapasztalatai búza- és kukoricatermesztés során – Szabó Bence (ügyvezető, Organic World Kft.)
11:20-11:40  Kávészünet
11:40-12:00 Műholdfelvételen alapuló állományfelmérés és precíziós nitrogén-kijuttatás – Somogyi Bálint (agrárszakértő, Axereal Hungary Kft.)
12:00-12:20 A kukorica kártevő-spektrumának és az ellenük irányuló védekezés-technológiáknak a változása napjainkban – Dr. habil. Keszthelyi Sándor PhD (egyetemi docens, Kaposvári Egyetem)
12:20-12:40 Egyedi problémákra egyedi megoldások a Belchimtől – Németh Tamás (szakmai vezető, Belchim Crop Protection Hungary Kft.)
12:40-13:00 Gabonaértékesítések optimális időzítése, azaz hogyan győzzük le a piacot – Németh István (ügyvezető, Magro.hu mezőgazdasági piactér)
13:00-13:30 Ebédszünet és kapcsolatépítés
13:30-13:50 Hogyan válik pénzügyi haszonná az információ? – Hollósi Dávid (Takarék Agrár Igazgató, Takarék Csoport)
13:50-14:10 Miért válasszunk acél könnyűszerkezetet a biztonságos terménytároláshoz? –Kotormán István (műszaki és fejlesztési vezető, Swedsteel-Metecno Kft.)
14:10-14:30 A szántóföldi kultivátorokra alapozott talajművelés lehetőségei és korlátai – Dr. Kalmár Tibor (ügyvezető, Vaderstad Kft.)
14:30-14:50 A csúcstechnika szerepe és alkalmazásának előnyei a szántóföldi növénytermesztésben – Dr. Mesterházi Péter Ákos (precíziós gazdálkodási csoportvezető, Axiál Kft.)
14:50-15:10 Kávészünet
15:10-15:30 Riela- anyagmozgatás, szárítás és tisztítás egy kézből – Nagy Miklós (ügyvezető, Szegána Kft.)
15:30-15:50 Az öntözés, mint fejlesztési irány, agronómiai, gazdasági és üzemeltetési kérdések áttekintése – Váradi Balázs (öntözési üzletágvezető, Magtár Kft.)
15:50-16:10 3D talajnedvesség monitoring rendszer fejlesztése a víztakarékos agrotechnika és a termésbiztonság fokozása érdekében – Tóth Zoltán (ügyvezető igazgató, Elcom Kft.)
16:10-16:30 Magro.hu Nyereménysorsolás, nyeremények átadása, fotózkodás
16:30- Kötetlen beszélgetés az előadókkal és a gazdákkal

Aki részt vesz, az nagyobb eséllyel fogja utolérni hatékonyságban a világ élvonalát. Várjuk szeretettel a rendezvényre!
További információ és jelentkezés: https://www.magro.hu/konferencia
Ha kérdése lenne, írjon emailt az rendezveny@magro.hu-ra vagy hívjon bennünket a 06-20-529-0690-es telefonszámon.
Főtámogatók:

Szakmai partnereink:

Előadó partnereink:

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás