Mire lehet jó a génszerkesztés alkalmazása? A CRISPR egy olyan forradalmian új módszer, amivel a gének a tulajdonságaik megváltoztatása érdekében olló pontossággal választhatóak szét. A módszer rendkívüli népszerűségnek örvend és sokan a modern génszerkesztés úttörőjeként tekintenek rá, mely alkalmas a DNS-be új genetikai információ beírására, valamint új DNS szakaszok létrehozására. Azonban az eljárás még pontosításra szorul, ugyanis előfordul, hogy nem a megfelelő helyen történik a gén bemetszése, vagy nem teljesen úgy működik, ahogy azt a kutatók eltervezték.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara írta meg, hogy közelmúltban Prime néven jelentették be a génszerkesztés egy új változatát. Ez a módszer a genetikai eredetű megbetegedések akár 90 százalékát is képes lehet kiküszöbölni. Az eljárás alkalmas lehet akár a rákos és az öröklődő megbetegedések megelőzésére is, amennyiben eltávolítják a betegségekért felelős jelző géneket. A tudósok abban bíznak, hogy az eljárás hosszú távon akár halálos betegségek ellenszere is lehet.

A génszerkesztés új megoldásokat és eredményeket ígér, de a használata génmódosításnak számít

Az eljárás fejlesztéséhez a mesterséges intelligencia tudását is igénybe veszik a kutatók. Ezt egy önértékelő algoritmus kifejlesztése támogathatja, amivel a jövőben automatikus működés is elérhetővé válik.

https://youtu.be/2pp17E4E-O8

Nem egységes a megítélés, egyelőre GMO-s előírások vonatkoznak rá

Fontos azonban, hogy miközben ezek az eszközök és vívmányok mind a mezőgazdaság, mind az egészségügy területén megjelennek, és új piaci lehetőségeket teremtenek, komoly etikai kérdéseket is felvetnek. Így továbbra sem egyöntetű a CRISPR technológia megítélése sem. Az Európai Bíróság 2018. nyarán hozott döntése alapján az új génszerkesztési technikák génmódosításnak számítanak és a meglévő uniós jogszabályok alapján a GMO-kra vonatkozó előírások vonatkoznak rájuk. A 2019-es évben azonban olyan álláspont is bekerült a közbeszédbe, ami szerint az Európai Bizottságnak felül kell vizsgálnia, hogy pontosan milyen kritériumok birtokában engedélyezhetőek, vagy tilthatóak ezek az új nemesítési technikák. Ezért a jövőben a génszerkesztés megítélésével kapcsolatban további fejlemények várhatóak. A CRISPR (kiejtése: kriszpör, a clustered regularly interspaced short palindromic repeats, azaz „halmozottan előforduló, szabályos közökkel elválasztott palindromikus ismétlődések” témájáról itt találhatóak további részletek.

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás