Február hónapjában is több, a mezőgazdasági gépek témáiról szóló hírrel jelentkeztünk a weboldalunkon. Ezekből készítettünk egy összefoglalót, amit minden gazdának érdemes megnéznie, aki szereti a technológiához és a gépekhez kapcsolódó tartalmakat. Írtunk róla, hogy mesterséges intelligenciát használ a magyar kutatócsoport által fejlesztett mezőgazdasági robot. Arról is beszámoltunk, hogy kihozta a KFAST a precíziós permetezés új koncepcióját. Írtunk homlokrakodóról, géptüzek megelőzéséről és Köckerling munkagépekről is. Szeretettel ajánljuk az idei harmadik gépes hírösszefoglalónkat minden kedves Magro-olvasónak!

Mesterséges intelligenciával és hatékonyságnöveléssel javítja a géppiac helyzetét a MEGOSZ és az MBH Bank. Együttműködési megállapodást írt alá az AGROmashEXPO és AgrárgépShow rendezvényen az MBH Bank és a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ). A partnerség fő célja, hogy a pénzintézet és a hazai gépgyártók szakmai szövetsége közösen segítse elő, hogy minél több magyar gyártású gép járuljon hozzá az ágazat fejlődéséhez és versenyképességének növeléséhez. Az együttműködés lehetővé teszi az ágazatban meglévő erőforrások hatékonyabb felhasználását, és elősegítheti az agrárgazdaság jobb alkalmazkodását az agrártechnológia, a mesterséges intelligencia (AI) és a fenntartható gazdálkodás terén.

Bár viszonylag kevés szó esik róluk, évről évre nagyobb veszélyt és megoldandó problémát jelentenek a mezőgazdasági tűzesetek

Bármikor kiéghet a traktor és a kombájn is, de van megoldás a védekezésre

A mezőgazdasági termelés veszélyei közül az egyik legkisebb figyelmet a mezőgazdasági tüzek kapják. Pedig a tűzesetek a termőföldeket, a termést és a mezőgazdasági gépeket is fenyegetik. Ráadásul a munkatársakat és a környezetet is súlyosan veszélyeztetik. Bár mostanra a mezőgazdaságban a halálos és súlyos balesetek száma nagyon lecsökkent, a tűzesetek számában figyelemre méltó növekedés figyelhető meg. Milyen károkat okozhatnak a tüzek? Hogyan lehet megelőzni őket egy működő megoldással?

https://www.youtube.com/watch?v=_dj0yglmS2A

Továbbra is élen a homlokrakodó, de van fejlődés

Amikor a be- és kirakodásról, az emelésről és eltakarításról van szó, akkor sem hagyható figyelmen kívül a mezőgazdaságban a homlokrakodó, még akkor sem, ha a többi rakodási technológia is fejlődik. Az alábbiakban megismerhetők a jelenlegi DLG Practice Monitor eredményei. A felmérés a mezőgazdasági vállalkozások töltéstechnológiájának különböző aspektusaival foglalkozott.

Tárolás, visszaszerzés, rakás, berakodás, kirakodás és szállítás. Annak ellenére, hogy sokan a „mezőgazdaság” kifejezést az állattenyésztéssel és a szántóföldi gazdálkodással asszociálják, a mezőgazdasági ipar nagyrészt az árukezelő ipar kiváló példája. Évről évre több tízmillió köbméter vagy tonna anyagot szállítanak és kezelnek.

Case IH: dupla rotor az új AF11 kombájnban

Az amerikai Case IH gépgyártó bemutatta új AF11 kombájnját; a zászlóshajót, jellemző rá a 775 lóerő és a dupla rotor. A gabonatartály 20 000 literes. A Case IH Axial Flow 11 (rövidítve AF11) dupla cséplőrotorral van tehát felszerelve. Ezt a technológiát egy ideje néhány New Holland CR kombájnban láthatták, de ez a Case IH egyedülálló. Egészen a közelmúltig a gyártó ragaszkodott az Axial Flow koncepcióhoz, egyetlen rotorral. Az Axial Flow 11 kombájn bevezetése változást jelent ebben a megközelítésben. A Case IH dupla rotoros koncepcióját AFXL2-nek nevezi.

Köckerling Allrounder: amikor a tökéletes még tökéletesebb (x)

A tavasz közeledtével nem csak a természet megújulásának lehetünk szemtanúi. Sorra jelennek meg aktuális fejlesztések új szériákkal, tökéletesebb modellekkel. A magágykészítési szezon előtt a német KÖCKERLING gyár háza táján nézünk szét, megismerve az újdonságokat a szezonális gépek vonatkozásában. A változások között azonban valami a régi maradt. Mindenekelőtt a kiváló minőség és az alapelv, hisz valamennyi fejlesztés szem előtt tartja az univerzalitást és a sokoldalúságot.

Az őszi hannoveri kiállításon láthatta a nagyérdemű az ALLROUNDER FLATLINE gépcsalád legújabb és egyben legkisebb tagját, melynek munkaszélessége 5 méter. A 13 cm-es kapaosztású gép művelőelemei 6 sorban kerültek elrendezésre, 70 cm-es gerendelytávolság mellett. Ez biztosítja azt, hogy a gép a szármaradványokra kevésbé érzékeny, ugyanakkor finomabb szerszámosztással alkalmasabb a magágykészítő műveletekre. A vontatási teljesítmény-igénye 35-50 LE méterenként. (x)

Yanmar: új elektromos szántóföldi robot

A Yanmar AG bemutatta új koncepcióját, az e-X1-et, amely egy kompakt elektromos szántóföldi robot. Úgy tervezték, hogy az élen járjon a károsanyag-kibocsátástól mentes gazdálkodásban. Emellett a csendes működés és a környezetbarát működés előnyeit is kínálja. A cég a tervek szerint 2025-re megkezdi a piacfigyelést s később a visszajelzések tükrében magát a gyártást.

A Yanmar e-X1 célja, hogy fenntarthatóbbá és környezetkímélőbbé tegye a mezőgazdaságot. A Yanmar AG szerint ez az elektromos mezőgazdasági gép nemcsak a károsanyag-kibocsátást csökkenti, hanem a csendes működés és a környezetbarát működés előnyeit is kínálja. Jobb munkakörülményeket ígérve a gazdálkodóknak, különösen éjszakai munkák, külvárosi gazdálkodás és üvegházi feladatok során. A cég a tervek szerint 2025-re megkezdi a piacfigyelést.

KFAST: a precíziós permetezés új koncepciója

Bemutatták a KFAST új autonóm permetezési koncepcióját. A Kubota, a FEDE (Pulverizadores Fede ) és más partnerek együttműködése során kifejlesztett koncepció célja, hogy megváltozzon a precíziós permetezés nagy, speciális növényültetvényekben. A KFAST koncepció, a Kubota Fede autonóm permetezési technológia műszaki újdonságként díjat nyert a FIMA 2024 rendezvényen. A rendezvény a mezőgazdasági gépek ágazatában a speciális növényeket célozza meg. 

Mesterséges intelligenciát használ a magyar kutatócsoport által fejlesztett mezőgazdasági robot

Mintaoltalom minősítésben részesült az a mesterséges intelligenciával ellátott kisméretű robot, amelyet a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának kutatócsoportja fejlesztett. Az autonóm irányítású eszköz felismeri a környezetének különböző paramétereit, az összegyűjtött adatokkal pedig felhő alapú tárolást végez. Az egyedülálló készülék piaci igényt szolgál ki, és célja többek között a precíziós növénytermesztés fejlesztése. A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Biológiai Rendszerek és Precíziós Technológiai Tanszékének kutatási eredményeként jött létre az a szántóföldi adatgyűjtő robot, ami mesterséges intelligencia segítségével képes sokféle feladat ellátására.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Budapestre költözött az agrárium egy része négy napra: AGROmashEXPO 2025 fotókkal

2025.01.28.

Budapestre költözött az agrárium egy része, összesen 15 ország 200 kiállítója és 30 ezer látogató volt jelen az idei, 43. AGROmashEXPO mezőgazdasági szakmai kiállításon

Genetikai előrehaladás gyorsabban a genomika és biotechnológia segítségével

2025.01.28.

A genomika 2009-es színrelépésével a genetikai előrehaladásban megszűnt a tenyészbikák szinte kizárólagos szerepe. A nőivar genomikus szelekciójának lehetősége olyan új eszközt ad a modern, haladó szemléletű tenyésztő kezébe, mellyel egy teljes tejelő állomány számos értékmérőjében tud jelentős változást elérni akár már a következő generációban is.

Stresszkezelés biológiai alapokon – a hatékonyság alapja a tudás

2025.01.28.

Hogyan tudjuk biztosítani a kultúrnövényeink terméshozamait az éghajlatváltozás kellős közepén úgy, hogy közben kevesebb műtrágyát, növényvédőszert használunk és mellette még GMO mentesek is maradunk?

A tápanyag-utánpótlás dilemmája: minőségi termés vagy gyors nyereség?

2025.01.28.

Kevesebbet, de jót: avagy éhező és jóllakott nem egyformán énekel. Igaz ez a mondás emberre, s átvitt értelemben állatokra és növényekre egyaránt.

Már 25 éve nem volt veszteséges a Dombegyházi Agrár Zrt. sertéstenyésztése

2025.01.28.

A Dombegyházi Agrár Zrt. mintegy 5000 hektár szántót művel, ezen kívül van egy 1000 kocás sertéstelepe

Kombájnnal borított oszlopot a részeg sofőr

2025.01.28.

A Szigetvári Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan és közúti járművezetéstől való eltiltás hatálya alatt vezetett munkagépet.

Partnerhírek
Partner

Közel 7 évtizedes tapasztalat és csúcsgenetika: az Alta Seeds útja a magyar piacra

2025.01.27.

Az Alta Seeds az Advanta Seeds Hungary Kft prémium márkája, amely a UPL csoport részeként erős jelenléttel bír mind Európában, mind Észak-Amerikában.

Partner

HATÉKONYSÁG 2025: Hogyan növelheti gazdasága hatékonyságát?

2025.01.26.

A Magro.hu és a Debreceni Egyetem közös szervezésében megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a gazdáknak, vállalkozóknak és agrárszakembereknek. Bóné Tímeával és Németh Istvánnal, a Magro.hu tulajdonosaival beszélgettünk a rendezvény létrejöttének hátteréről és céljairól.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Nadrian lucerna vetőmag

Nadrian lucerna vetőmag

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Tavaszi ugar (AKG)

Tavaszi ugar (AKG)

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 162 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás