Még időben tudta figyelmeztetni a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására. Az ügyben az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a NÉBIH is vizsgálódik.

Magyarországi méhek még nem találkoztak azzal a virágport pótló méhtakarmánnyal, amely az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) információi szerint GMO-szenyezett – mondta a 180 percben Mészáros László, a szervezet elnöke.

Az érdekképviseleti vezető a Kossuth Rádió műsorában hangsúlyozta, a kifogásolt takarmányt valószínű, a tavaszi fiasítás idején adták volna a méheknek, így még meg lehetett akadályozni, hogy GMO-szennyezett termék kerüljön a háziasított rovarok elé. Megőrizhető tehát a kiváló minőségű magyar méz GMO-mentessége – tette hozzá.

Mészáros László azt mondta, a szóban forgó méhtakarmány GMO-szenyezettségéről nemzetközi szakmai kapcsolataikon keresztül értesültek, a kapott információk része egy külföldi hatósági jegyzőkönyv. Ez a dokumentum egyértelműen azt tartalmazza, hogy a készítménynek génmódosított összetevői vannak. A tájékoztatás után az OMME is megvizsgáltatta a terméket, ami igazolta a külföldi információkat. A vizsgálat eredményét január végén közreadták a honlapjukon, és értesítették a megyei méhész egyesületek vezetőit.

Az OMME elnöke szerint a termék kivonásában a forgalmazó is rendkívül együttműködő volt - írja a Híradó.

Mészáros László tudomása szerint nagyon rövid időn belül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatának is meglesz az eredménye. A méhész egyesület vezetője arra számít, hogy ez kétséget kizáróan megerősíti az OMME által végeztetett teszt során kapott adatokat.

Forrás: vg.hu

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás