17 szakember 17 nézőpontból elemzi a gabonafélék magyarországi helyzetét a Magro.hu Kukorica és Búza Konferenciasorozatának záró rendezvényén 2017. január 18-án, a Debreceni Egyetemen. Mindegyikük arra keresi a választ, hogy termesztési hatékonyságban hogyan lehetne utolérni a nyugat-európai szintet. A résztvevők megismerhetik a két szántóföldi növénnyel kapcsolatos legújabb termesztés-technológiai tudnivalókat, a talajelőkészítéstől a betakarításig a precíziós gazdálkodás szemszögéből is. A szakmai nap szervezője a Magro.hu.

Már „csak” a gyakorlatban kell majd alkalmazni azt a sok-sok hasznos információt, tippet, tanácsot és kutatási eredmény tapasztalatát, amit 2017. január 18-án a Debreceni Egyetemen megrendezésre kerülő konferencián kapnak az érdeklődő gabonatermesztők. Pontos képet kaphatnak arról, hogy a termesztési ciklus egyes pontjain milyen döntésekkel, mennyivel növelhetők vagy éppen csökkenthetők a költségek, illetve mennyivel növekszik vagy éppen esik a termésmennyiség, illetve az árbevétel. Aki meghallgatja az előadásokat a jövőben meghozott döntések idején, már előre meg tudja majd becsülni azok pozitív vagy negatív következményeit.

A nap végére a résztvevők rengeteg, a gyakorlatban is megvalósítható tanáccsal térhetnek haza és ráadásul közel egymillió forint értékű ajándékkal, amit a szervezők a szakmai partnerek jóvoltából sorsolnak ki közöttük.

Időpont: 2017. január 18., 9.00-kb. 16.30-ig (regisztráció 8.30-tól) Helyszín: Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Debrecen, Böszörményi út 138.

A fotó a Kukorica és Búza Konferenciasorozat kaposvári állomásán készült, 2016. december 15-én.
 

RÉSZLETES PROGRAM

8.30 -9:00 Regisztráció 

9:00-9.10  Köszöntő, megnyitó

9:10 – 9:30 A búza- és a kukoricatermesztés színvonala Magyarországon - Dr. Molnár Zsuzsa (osztályvezető-helyettes, tudományos főmunkatárs, Agrárgazdasági Kutató Intézet)

9:30– 9.50 Egyedi megoldások és újdonságok a kukorica termesztésben - Bukovinszki Károly (értékesítési és szakmai szaktanácsadó, RAGT Vetőmag Kft.)

9.50 – 10:10 Bőtermő francia genetikájú búzafajták az Axereal kínálatában - Somogyi Bálint (agrárszakértő, Axereal Hungary Kft.)

10.10 – 10:30 Stresszmenedzsment aminosav alapú biostimulátorokkal – Túróczki Emese (termékmendzser, Pro-Feed Kft.)

10:30 – 10.50 Komplex mikrobiológiai technológia a növénytermesztésben - Daoda Zoltán (szakmai igazgató, Agro.bio Hungary Kft.)

10:50 – 11:10 Kávészünet

11:10 – 11.30 A tápanyag-utánpótlás ,,rejtett” tartalékai számszerűsítve, avagy hogyan termeljünk rekordmennyiségű búzát és kukoricát? – Sugár Erika (sales manager, Borealis L.A.T Hungary Kft.)

11:30 – 11:50 Korszerű megoldások a termesztés hatékonyságának növelése érdekében. – Zavileiski Vitali (ügyvezető, N-Revival Kft.)

11:50 – 12:10 Az FMC/Cheminova megoldásai búzában és kukoricában A-Z-ig – Tóth Balázs (területi szakmérnök, FMC-Agro Hungary Kft.)

12.10 - 12.30 Jelenünk és jövőnk a globális mezőgazdasági versenyben – Hollósi Dávid (Agrár Kompetencia Központ vezető, Erste Bank Hungary Zrt.)

12.30 – 12.50 Terményárak és változása, értékesítések optimális időzítése – Németh István (ügyvezető, Magro.hu mezőgazdasági piactér)

12:50 – 13:20 Ebédszünet és kapcsolatépítés

13:20 – 13:40 Versenyképes precíziós kukoricatermesztés – (Prof. Dr. Nagy János, Debreceni Egyetem)

13.40 – 14.00 Műholdfelvételen alapuló állományfelmérés és precíziós nitrogén-kijuttatás - Somogyi Bálint (agrárszakértő, Axereal Hungary Kft.)

14:00 – 14:20 Kukoricaöntözés víz energiatakarékos megoldással, csepegtető öntözéssel – Nagy Tamás (menedzser, Metra Kft.)

14.20-14.40 A terménytárolás lehetőségei a Frisomat acélcsarnokainak felhasználásával - Raport László (ügyvezető igazgató, Frisomat Kft.)

14:40 – 15:00 Kávészünet

15:00 - 15:20 Döntéstámogatás a szántóföldi növénytermesztésben - Farkas Róbert (agrárszakértő, Agrodat Projekt)

15:20 – 15:40 A szemléletváltás hatása a gazdálkodásra - Bagdi Róbert (növénytermesztő-mérnök, fiatal gazda, Bagdi Birtok Kft.)

15:40 – 16:00 A precíziós szárítás, a terményszárítók precíziós beüzemelése, objektív adatok a szárító kiválasztásához - Speiser Ferenc (ügyvezető, Videokontroll) 

16:00 – 16:15 Lezárás – Magro nyereménysorsolás, közel egy millió forint értékű nyeremények átadása, fotózkodás

16.15 - Kötetlen beszélgetés az előadókkal és a gazdákkal

*A programváltozás jogát a szervező fenntartja magának

További információért és a jelentkezéshez kattintson ide!

Szakmai Partnereink:

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás