A legfrissebb információk szerint a szőlőtermő területek kétharmadán már befejeződött a szüret. A Balaton környékén a nagy terméskiesés okoz problémát, Tokajban pedig a botritiszes szemek kötelező kiválogatása miatt törhetik a fejüket a gazdák. Ami viszont mindenhol egyformán rontja a hangulatot: a felvásárlási ár.

Tokaj-Hegyalján a többi borvidékhez képest később kezdődött meg a szüret, a munkálatok azonban zökkenőmentesen haladnak. Már ha zökkenőmentesnek lehet nevezni azt, hogy a felvásárlók idén megszabták, a botritiszes szemeket ki kell válogatni az egészséges bogyók közül. Ez jelentős többletmunkát és plusz költségeket jelent a termelőknek.

A korai fajtákat már leszedték a gazdák, ezzel féltávhoz érkezett a tokaji szüret. A furmint és a hárslevelű fele még a tőkéken van, de a munkálatok kiváló ütemben haladnak. Az aszúban bíznak elsősorban idén a szőlészek, az időjárás ugyanis a lehető legjobban alakult az aszú szőlők szempontjából.

Kiemelkedő évjáratot remélnek a szőlészek és a borászok 2016-ban a történelmi borvidéken, mennyiségben azonban nem éri el a leszedett szőlő a vártakat: mindössze 250-300 ezer mázsa szőlőre számítanak a termelők. Pedig korábban 350 ezer mázsában bíztak, de az is csak egy közepes termésmennyiségnek felelt volna meg.

Tokaj-Hegyalján kötelezően ki kell válogatni a botritiszes bogyókat
 

A térség legnagyobb felvásárlója a tavalyi árakkal dolgozik, a szőlő kilóját minőségtől és fajtától függően 100-350 forintért veszi át. A botritiszes szemekért azonban csak minimális, 80 forintos, úgynevezett védőárat határozott meg, ami sokak szerint igen alacsonynak számít.

A Soproni borvidéken is gőzerővel zajlanak a munkálatok, még a tőkéken van a cabernet sauvignon és a cabernet blanc szőlő java. A tavaszi fagyok olyan mértékben károsították a területen lévő tőkéket, hogy a 230 borkészítő gazda közül mindössze 20-25-nek lett számottevő termése idén. A mennyiséggel kapcolatban így nagyon is van ok a panaszra, viszont a minőség kitűnő. 18 mustfok alatt sehol sem szüreteltek a gazdák.

Az árakat tekintve: a magyar felvásárlók 100-110 forintot kínálnak a szőlőért. Ennek tudatában a gazdák inkább az osztrák felvásárlóknak adják el termésüket, ugyanis ők jóval többet adnak érte.

A Balatonfüred-Csopaki borvidéken is betett a fagy a szőlőnek. Viszont a későbbi, meleg időjárás némiképp helyrepofozta a termést, így összességében egész jó évjárat születhet idén. Az árak itt is katasztrofálisak, 70-120 forintot kínálnak a felvásárlók a szőlő kilójáért átlagosan. Kizárólag a kiváló minőséget produkáló kistermelők kapnak 150-220 forintot a termés kilójáért.

A Balaton környékén nagy pusztítást végzett a tavaszi fagy a szőlőültetvényeken
 

Hektáronként 20 mázsa szőlő termett idén a Somlón átlagosan, ami 50 százalékos terméskiesést jelent. Köszönhető ez a tavaszi fagykárnak (ami a borvidék termésének 30 százalékát le is radírozta a tőkékről), valamint a júliusi jégverésnek.

A rosszabb minőségű szőlő kilójáért még 100 forintot sem lehet kapni, a jobb minőségű termésért azonban 200-220 forintot is adnak a felvásárlók.

Talán a Villányi borvidék az egyetlen, ahol jelenleg elégedettek lehetnek a gazdák. A szüreti munkák felénél a mennyiségre és a minőségre is csak jókat tudnak mondani. A felvásárlási árak ugyan itt sem alakulnak magasan (110-200 forintot adnak a termésért), de itt jellemzően évjárattól függetlenül többet adnak a szőlőért, mint az ország többi táján. A felvásárlási árak ugyanis nagyban függenek a termőterülettől is.

Forrás: nak.hu

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás