Az előző évekénél gyengébb minőségű és kisebb szőlőtermésre számítanak idén a szekszárdi borvidéken, ahol a napokban elkezdték a kékfrankos szüretét a termelők.

Az MTI-nek nyilatkozó borászok szerint a rosszabb termést elsősorban az esős időjárás és a nyáron is fellépő lisztharmatfertőzés okozta.

Módos Ernő borász, az Alisca Borrend nagymestere elmondta: a korai, már leszüretelt rizlingszilváni, csabagyöngye az elvárt mennyiségű és minőségű volt, a többi fajtáról azonban ezt nem lehet elmondani, a botritis fertőzés a chardonnay-t, az olaszrizlinget is megtizedelte. A kék szőlők között az oportót alacsony mustfokkal szüretelték, a kadarkát viszont több gazdálkodó nem is szedte le, olyan rossz minőségű volt a termés a szeptemberi esők miatt.

A 2500 hektáros borvidék legnagyobb részén, 630 hektáron termő kékfrankos mustfoka a tavalyi 20,5-es, 21-es értékhez képest jó, ha a 18-at eléri, és a szokásos hektáronkénti százmázsás termés helyett 60-70 mázsa szőlő várható egy hektáron - tette hozzá.

Elmondása szerint a legnagyobb terméskiesést a kisebb termelők szenvedték el, a nagyobb, gépesített gazdaságoknak több lehetőségük volt a védekezésre.

Az előző évekhez képest gyengébb lesz az idei szőlőtermés a szekszárdi borvidéken
 

A borász véleménye szerint az idei évjáratú borokat inkább kommerszebb tételekkel házasítják majd a borászatok. Sokan rozét készítenek az idei szőlőből, ami "menekülő útvonal" számukra. Idei rozé biztosan lesz a polcokon, nagy vörösbor legfeljebb az októberi szüretelésű cabernet-fajtákból készülhet - jegyezte meg.

Ferenc Vilmos borász, a szekszárdi Dicenty Dezső Kertbarát Kör elnöke arról számolt be, hogy jellemzően 20-30 százalékkal kisebb mennyiségű szőlőt szüreteltek eddig a borvidéken, ahol az alacsony mustfok mellett a szőlő viszonylag magas savtartalma is gondot jelent.

Közlése szerint a tavalyi 130-140 forinttal szemben most a gyengébb minőség miatt 80-90 forintot kínálnak egy kilogramm szőlőért. Hozzátette: a 2013-as, magasabb szőlőárak miatt sok borászat importált olcsó olasz bort, ami növeli az óborkészletet.

Nagy István, az 1300 hektáros ültetvényen működő bátaszéki hegyközség elnöke arról tájékoztatott, hogy a merlot-ból 80, a kékfrankosból 90 mázsás termésre számítanak. A kékfrankos kilogrammjáért a tavalyi 120 forint helyett az idén 95 forintot kínálnak a feldolgozók. Az elnök szerint a hegyközségi területen csak két-három borászatnak van jelentősebb átmenő készlete.

Forrás: MTI

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Az egyik legfontosabb kérdés a növénytermesztésben a fajtaválasztás: ünnepelt a Gabonakutató Kiszomboron

2024.07.09.

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. jubileumi országos kalászos fajtabemutatót tartott a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszomboron. 

Új tulajdonosa van a vegyszerhasználat jelentős csökkentésén dolgozó Ekobot vállalatnak

2024.07.09.

Az Ekobot elképzelése, hogy fenntartható alternatívákat kínáljon az emberi fogyasztásra szánt növények vegyszeres permetezésének csökkentésére vagy megszüntetésére.

Jégeső csapott le az őszi káposztarepce fajtabemutatóra a Nyírtelek közeli Gyulatanyán

2024.07.09.

Őszi káposztarepce fajtabemutatót tartottak a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtelek közeli Gyulatanyán.

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás