Hirdetés
Győzött az árhullám a közlekedésben: a Duna melletti utak zömén megszűnt a forgalom
Az árvíz okozta károk miatt több útvonal is lezárásra került Magyarországon, jelentős forgalomkorlátozásokkal kell szembenézni az ország több megyéjében. Pest, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Fejér és Tolna vármegyében is számos útszakasz vált járhatatlanná. Az autósokat és kerékpárosokat kerülőutakra terelik, több helyen ideiglenes gátak épültek, és sebességkorlátozások vannak érvényben. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb útszakaszok állapotát és a javasolt alternatív útvonalakat.
A 2-es főút le van zárva, Sződliget előtt, a 28-as és a 29-es km között, valamint Vác közelében, a 32-es és a 34-es km között is. A javasolt terelőút az M2-es autóút. A 11-es főúton, Dunabogdány térségében, a 33-as és a 35-ös km között csak a fél útpálya járható. A 12-es főúton, Nagymaroson is nagy erőkkel folyik a védekezés. A 12-es és a 13-as km között csak egy sáv járható. A főút elejét pedig egy 4 km-es szakaszon lezárták, a forgalmat észak felé, a 2-es főút irányába terelik. A 1201-es, Szob-Hont összekötő utat, az Ipolydamásd-Letkés közötti szakaszon a 3-as és 8-as km között lezárták. Az 5101-es, Csepel-Ráckeve-Kiskunlacháza összekötő utat, a 22-es és a 30-as km között lezárták - írta az Útinform.
A Szentendrei szigeten a Tahitótfalu-Kisoroszi közötti út egy két km-es szakaszát víz borítja. A 13-as és a 15-ös km közötti szakasz van zárva. Kisoroszit jelenleg közúton nem lehet megközelíteni. (1113-as jelű út)
A Budakalász-Metro bekötő úton a 0-ás és az 1-es km között (11118-as jelű út) is teljes az útzár.
A Tahitótfalu-Vác összekötő úton, a 3-as és 4-es km között teljes útzár van. (1114-es jelű út)
A fentieken kívül Pest vármegyében a Duna menti kerékpárutak és komphoz vezető utak nem járhatók, így
- a Horány-Dunakeszi komphoz vezető út (11306),
- a Vác-Sződliget kerékpárút, az 1-es és az 5-ös km között, (97793-as jelű),
- Szentendre közelében a Budapest-Szentendre EV6 kerékpárút, a 2-es és a 3-as km között,(97812-es jelű),
- és a Megyeri-híd alatti kerékpárút van lezárva. (97767-es jelű út)
Nem használható a Dunakeszi-Horányi komphoz vezető út, (12301-es jelű út)
- a Vác- Tahitótfalu komphoz vezető út is le van zárva. (12303)
- a Szentendre-Szigetmonostori révhez vezető út, (11308-as jelű út)
- Szigetmonostor-Határcsárdai komphoz vezető út, (11307-es jelű út)
- Leányfalu-Pócsmegyeri komphoz vezető út, (11311-es jelű út)
- Dunabogdányi hajóállomáshoz vezető út is le van zárva. (11315-ös jelű út)
Szintén Pest vármegyei hír, hogy az Ipolydamásd országhatárhoz vezető utat, egy 500 m-es szakaszon árvízi védekezés miatt kellett lezárni. Ennek folytán a Helemba határátkelőhely sem használható, a határátlépés nem lehetséges. (12125-ös jelű út) Ott a kerékpárút sem használható. (97821-es út)
Komárom-Esztergom vármegyében:
A 10-es főúton, Dunaalmás és Almásfüzitő között, a 72-es és a 75-ös km közötti szakaszt lezárták.
A 10-es főúton, Süttő és Neszmély között lezárták a 62-es és a 67-es km közötti szakaszt az árvízi helyzet miatt,
A 11-es főutat teljes szélességében lezárták Dömösnél, a 46-os és a 49-es km között,
A 11-es főutat teljes szélességében lezárták Esztergom nyugati határában, a 67-es és a 72-es km között, itt ideiglenes gátat építettek.
A 117-es főúton, Esztergom térségében, a 10-es és a 14-es km között ugyancsak 60 km/h sebességkorlátozást rendeltek el.
Győr-Moson Sopron vármegyében:
A Duna magas vízállása miatt a lezárták a Győr-Moson-Sopron vármegyei 14-es főúton található Vámosszabadi ártéri hidat és ezzel együtt a határátkelőhelyet is. A lezárás érinti a teljes közúti forgalmat, így az autósok Győr-Moson-Sopron vármegyében az M15-ös autóutat, Komárom-Esztergom vármegyében pedig a 13-as főúti Monostori-hidat használhatják kerülőútként.
A 96505-ös jelű kerékpárutat a 3-as és 4-es km között teljes szélességében lezárták Dunaszeg és Ásványráró között.
Bács- Kiskun vármegyében:
- a Tass hajóállomáshoz vezető út (51341-es jelű ) teljes szélességben le van zárva.
- a Dunaújváros révhez vezető utat lezárták (51342-es jelű ).
Fejér vármegyében:
- a Szigetújfalu-Ercsi komphoz vezető utat lezárták (51305).
- a Lórév- Adony komphoz vezető út is lezárásra került (51307).
A Dunán levonuló árhullám miatt szükségessé vált a gemenci vadállomány védelme.
A közúti balesetek megelőzése érdekében az alábbi forgalomkorlátozásokra számítsanak:
Bács-Kiskun vármegyében:
Hirdetés
- 60 km/h sebességkorlátozást rendeltek el az 55-es főúton, Baja és Pörböly között ,
- az 51-es főúton, Baja és az M9-es autóúti csomópont között, 60 km/h sebességkorlátozás van érvényben
- hasonló forgalomkorlátozást vezetnek be az 51144-es jelű, Baja - Szeremle közötti összekötőúton. A megengedett maximális sebesség ott is 60 km/h.
Tolna vármegyében, az 55-ös főúton, Baja térségében, a 104-es és a 111-es km között 60 km/h sebességkorlátozás van érvényben.
A Duna vonalán az árvízvédelmi területeken élénk a vadmozgás, így a közutakon közlekedők fokozott figyelemmel és óvatossággal közlekedjenek.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Közel 7 évtizedes tapasztalat és csúcsgenetika: az Alta Seeds útja a magyar piacra
Az Alta Seeds az Advanta Seeds Hungary Kft prémium márkája, amely a UPL csoport részeként erős jelenléttel bír mind Európában, mind Észak-Amerikában.
HATÉKONYSÁG 2025: Hogyan növelheti gazdasága hatékonyságát?
A Magro.hu és a Debreceni Egyetem közös szervezésében megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a gazdáknak, vállalkozóknak és agrárszakembereknek. Bóné Tímeával és Németh Istvánnal, a Magro.hu tulajdonosaival beszélgettünk a rendezvény létrejöttének hátteréről és céljairól.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 162 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés