Hirdetés
Hallott már bivalytejes fagylaltról?
Újabb élelmiszer feldolgozó üzemet adtak át, ezúttal Békés megyében, Gyomaendrődön. Az új, pontosabban felújított üzemben egy ritka árucikk, a bivalytej feldolgozásával foglalkoznak majd a dolgozók.
A meglévő, de évek óta nem termelő üzemet 50 millió forintból újították fel. A beruházás igazi közösségi megmozdulás volt. Az 35 millió forintos állami támogatás mellé 4,5 millió forintos önkormányzati támogatást is kapott a tulajdonos, sőt, a Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és az olasz partnerek is hozzájárultak a beruházáshoz.
Az üzemben olasz sajtkészítő mesterek olasz technológiával fognak sajtot készíteni bivalytejből. Összesen 3 munkavállalónak biztosítanak álláslehetőséget, de mivel duális képzőhelyként lettek regisztrálva, így szeptembertől diákok is dolgozhatnak az üzemben.
Hirdetés
Ugyanis a sajtüzem megnyitásával egyidőben a Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolában tejfeldolgozó és sajtmester képzésre kaptak engedélyt. Így a diákok szeptembertől ezt a két szakmát is tanulhatják és gyakorlatukat az új feldolgozó üzemben végezhetik el.
Az üzem a mezőtúri telep bivaytejét dolgozza fel a jövő héttől, naponta 1000-1200 liternyit. Elsősorban bivalymozzarellát és ricottát, kisebb mennyiségben bivalytejből készült joghurtféléket gyártanak majd, melyet a magyar piacon terveznek értékesíteni. A későbbiekben bivalytejből készült fagylalt gyártását is tervezik – áll az FM sajtóközleményében.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés