A károsult termelők 2022-ben is a megszokott módon, elektronikus úton tudták november elejétől benyújtani a kárenyhítő juttatás iránti kérelmüket a Magyar Államkincstár erre szolgáló internetes felületén. A kérelmet a benyújtási határidőn belül többször is be lehetett nyújtani, aktualizálni, de a Kincstár és az agrárkár-megállapító szerv a 2022. november 30-án, 24:00 óráig utolsóként benyújtott kérelmet veszi figyelembe. A kárenyhítő juttatás iránti kérelemről legkésőbb 2023. március végéig születik döntés és az igazoltan károsult gazdák eddig kapják meg a kárenyhítő juttatást.

Az Agrárminisztérium írta meg, hogy a kárenyhítő juttatás iránti kérelemben a növénykultúra tárgyévi- és referencia hozamértéke a megadott referenciaárak felhasználásával állapítható meg. Azon növénykultúrák esetén, amelyeknél a referenciaár mellett az ársávot is megadták, a számításhoz a referenciaártól eltérő, az ársávba eső és számlával, illetve termeltetési szerződéssel igazolt ár is használható. Erről, valamint a kérelem benyújtásáról, amelyben a falugazdászok is segítséget nyújtanak, ide kattintva érhető el részletesebb tájékoztatás.

A munkaeszközök már pihennek a nehéz szezon végén, jó hír, hogy hamarosan érkezik a kárenyhítő juttatás az igazoltan károsult gazdáknak - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes

A juttatás iránti kérelemhez ide kattintva érhetőek el a 2017-2022. kárenyhítési években alkalmazandó referenciaárak és átlaghozam-adatok.

A referenciahozam részletei

Amennyiben egy növénykultúrára vonatkozóan a termelőnek nem áll rendelkezésre a referencia-időszak valamelyik évére saját hozamadat, akkor a referenciahozam meghatározásához a most közzétett 2017-2021. évi átlaghozam-adatok használhatóak fel. Az Agrárminisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy a 2017-2021. évi átlaghozam-adatok mellett a 2022. évi átlaghozam-adatok is elérhetőek. Ezeket kizárólag akkor kell alkalmazni a kárenyhítő juttatás iránti kérelemben, ha a termelőnek azért nem áll rendelkezésre az idei évi saját hozamadata, mert a növénykultúra betakarítási szintje nem haladja még meg az 50 százalékot. A referencia-időszak közzétett referenciaárait és átlaghozam-adatait az Agrárminisztérium adott esetben felülvizsgálhatja (pl. a végleges KSH adatok alapján). A felülvizsgált és ennek keretében módosult referenciaadatok csak a tárgyévi kárenyhítés szempontjából relevánsak és nem jogosítja fel a termelőt a korábbi kárenyhítő juttatás iránti kérelmének utólagos módosítására. 

A számolás háttere

A juttatás alapját a tárgyévi hozamérték és a referencia hozamérték különbsége, azaz a hozamérték-csökkenés (termelésiérték-kiesés) jelenti. A kárenyhítő juttatás összege legfeljebb a hozamérték-csökkenés 80 százalékáig terjedhet, amennyiben a károsult gazda rendelkezik megfelelő mezőgazdasági biztosítással. A mezőgazdasági termelő a kárenyhítő juttatás felére jogosult, amennyiben az üzemi szintű referencia hozamértékének legalább felére kiterjedően – az adott kárenyhítési évre vonatkozóan – nem kötött az adott növénykultúrára jellemző aszály, felhőszakadás, jégeső, mezőgazdasági árvíz, tavaszi fagy, őszi fagy, téli fagy vagy vihar káreseményre kiterjedő hatályú mezőgazdasági biztosítást.

Megosztás

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás