Hirdetés
Harc az aszály ellen: már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat a hazai vízügy számára
Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, ezután már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat - mondta V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság első ülése után az Agrárminisztérium államtitkárával, Farkas Sándorral közösen tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
A vízgazdálkodásért felelős államtitkár elmondta: egy tavalyi kormánydöntés alapján létrejött tárcaközi bizottság tagjai az Agrárminisztérium (AM) és az EM államtitkára, illetve a közigazgatási és területfejlesztési miniszter által delegált államtitkár, továbbá az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának az elnökei, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője. A NAK írta meg a részleteket.
![Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, ezután már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, ezután már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat](/public/agronews/an_article_inner/17811/8fe6736e01b2018c267b6b621381d279_1.jpeg)
V. Németh Zsolt arról beszélt, hogy a vízügy szolgál és szolgáltat. A társadalomnak, a természetvédelemnek és más területeknek az érdekeit pedig egyeztetni kell, ez az új bizottság feladata.
A magyar vízügy történetében lezárult egy időszak, és el kell indítani egy újat. A védművek mintegy 450 milliárd forintos fejlesztése lezárult, ezután már a felelős vízgazdálkodás, a vízkészletek védelme a legfőbb feladat. Eddig évszázadokon át év elején a víz leeresztése volt a feladat, most már a megtartása. Az új mottó: vizet a tájba - mondta a szakember.
Az új bizottság operatív testület, amely döntéseket hoz, konkrét problémákat old meg, elsősorban a víz visszatartásánál, ami csatornákban, holtágakban, tározókban, erre kijelölt halastavakban történik. Jelenleg 15 megyében 118 helyszínen végeznek vízvisszatartást, vízkivezetést pedig 42 helyszínen. Ez 150 millió köbméter vizet jelent.
Ehhez járul még a Tisza-tó 104 millió köbméternyi vízzel, ami együtt a Velencei-tó nyári vízmennyiségének ötszöröse. Az új tárcaközi bizottság feladata intézkedésekkel, jogszabályi feltételek megteremtésével segíteni az eddiginél is hatékonyabb vízvisszatartást, biztosítani a megfelelő körülményeket, valamint a műszaki feltételeket a gazdák kezelésében lévő vízműveknél is.
A fejlesztés számai
Arról is írtak, hogy többéves rekonstrukciós program indul idén az AM és az EM közös előterjesztésében. Az Országos Vízügyi Főigazgatósággal és gazdák képviselőivel együttműködve határozzák meg a munkálatok sorrendjét és körét. Az első ütemben 300 kilométernyi csatornakapacitás bővítése, 133 vízműtárgy, 7 szivattyútelep és 7 őrtelep építése és korszerűsítése szerepel. Már ezek a fejlesztések 5 millió köbméterrel növelik a tárolókapacitást a gazdáknak. Például a mórahalmi vízművek fejlesztésére eddig 1,5 milliárd forintot fordítottak, idén további 2,2 milliárdot fognak - közölték.
A bizottsági ülésen szó volt arról is, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság a gazdáknak, ingatlantulajdonosoknak egy applikációt indított, amely országszerte helyrajzi számmal jelzi a vízvisszatartási lehetőségeket. Ebben be lehet jelenteni az ilyen igényeket - tette hozzá V. Németh Zsolt.
Farkas Sándor, az AM parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón kiemelte: új fejezet a magyar vízügyben a fenntartható vízgazdálkodási közösségek létrehozása - már 287 van -, s ezeknek köszönhetően 80 ezer hektárral bővült az öntözhető terület. Ezek mellett fontos a talaj vízmegtartó képessége is, hogy az egyre kevesebb csapadékból minél többet biztosítsanak a növényeknek.
A gazdák figyelmét fel kell hívni a műszaki kérdésekre, meg kell tanítani őket arra, hogyan lehet a kevés csapadékot is megtartani a növényeknek- fogalmazott.
Az államtitkár három nagyobb projektet emelt ki: a mórahalmi vízművek több milliárd forintos fejlesztése 450 hektáron teszi lehetővé az öntözést, a siófoki öntözőrendszer rekonstrukciójának köszönhetően 360 hektárral bővül a gyümölcstermesztés, a sarudi szivornya átépítésével pedig 160 hektárnyi területen lehet öntözni.
Minél gyorsabban biztosítani kell a gazdáknak olyan lehetőségeket, amelyek csökkenthetik az aszálykárokat - fogalmazott.
Farkas Sándor elmondta: 2016 és 2024 között már 1211 öntözéses projekt indult 176,5 milliárd forint összértékben, és folyamatban van még további 65,8 milliárd forintnyi hasonló fejlesztés, emellett pedig külön pályázati lehetőségeket is biztosítanak a gazdáknak.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat
2025.02.11.Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.
Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció
2025.02.11.Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatVinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Magro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 171 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés