Közel három évtizedes történetének legjobb félévét zárta a 2022/23-as üzleti év első hat hónapjában a hazánk legnagyobb takarmánygyártó vállalatának számító UBM Csoport. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyetlen agráripari cégeként számon tartott UBM a 2022. július 1-től december 31-ig tartó időszakban 122,67 milliárd forintos árbevételt és 6,00 milliárd forint EBITDA-t termelt, ráadásul eredményességi soron is erősödni tudott a vállalatcsoport, ugyanis ezzel párhuzamosan adózott eredményét 1,89 milliárd forintra növelte. Az UBM a továbbiakban is folytatni kívánja beruházásait és nemzetközi terjeszkedését, emellett a cégcsoport szeretné számottevően növelni a kisbefektetők arányát a tulajdonosi struktúrájában.

Harmadával bővülő árbevétel, közel 160 százalékkal emelkedő EBITDA

2022 második félévében az UBM tevékenységére és általános piaci környezetére három fő tényező nyomta rá a bélyegét: az emelkedő kamatkörnyezet, a gáz és az elektromos áram árának emelkedése, valamint a világszerte erősödő infláció. Az UBM az elhúzódó pénzügyi és gazdasági nehézségek ellenére is kiemelkedően sikeres félévet zárt, és történetében a legmagasabb 6 havi árbevételt és EBITDA-t termelte.

A cégcsoport a 2022/23-as üzleti év első felében, azaz tavaly december 31-ig bezárólag 122,67 milliárd forintos árbevételt könyvelt el, ami 33,8 százalékkal haladta meg az előző üzleti év azonos időszakában elért 91,71 milliárd forintos szintet. Ezzel párhuzamosan az UBM EBITDA-ja a tavaly december 31-ig tartó hat hónapban 158,6 százalékkal, 6,00 milliárd forintra bővült a bázisidőszakban teljesített 2,32 milliárdos szintről.

Az árbevétel mellett az eredményességi soron is erősödni tudott a vállalatcsoport: az UBM adózott eredménye a 2022/23-as üzleti év első hat hónapjában – 48,8 százalékos növekedéssel – 1,89 milliárd forintra nőtt a 2021. december 31-ig tartó félévben elért 1,27 milliárd forintról.

Az UBM két önálló működési szegmense a commodity nagykereskedelem (a búza, kukorica, árpa, olajos magvak, szójadara, szójabab és midproteinek klasszikus kereskedelmi tevékenysége) és a takarmánygyártás, illetve takarmányalapanyag-kereskedelem. „A kereskedelmi üzletág 3,72 milliárd forintos EBITDA-ja és 4,1 százalékos EBITDA-marginja minden várakozásunkat felülmúlta, míg a gyártó üzletág 2,31 milliárd forintos EBITDA-ja és 5 százalékos EBITDA-marginja némileg elmarad ugyan a remélt szinttől, de mindenképpen biztató eredmény” - összegezte a 2022/23-as üzleti év első felének teljesítményét Horváth Péter, a cégcsoport vezérigazgatója.

Az UBM Csoport premix-üzemet Környén

Folyamatos fejlesztések és nemzetközi terjeszkedés

A dinamikus növekedés fenntartása érdekében az UBM folyamatosan törekszik gyártókapacitásának bővítésére. A cégcsoport 2022. október 24-én adta át új takarmánykeverő üzemét a szlovákiai Hernádcsányban. A 6,7 millió eurós, részben pályázati forrásból megvalósult beruházásnak köszönhetően tizedével, évi 840 ezer tonnára növekedett a csoport takarmánygyártási kapacitása.

E fejlesztésnek is köszönhetően tovább bővülhet az UBM export tevékenysége is; a társaság jelenleg 15 országba – elsősorban Olaszországba, Romániába és Ausztriába – exportál termékeket, ebből származik árbevételének mintegy 46,5 százaléka.

A kapacitásnövelő beruházások mellett a cégcsoport stratégiájában kiemelt szerepet kap a technológiai színvonal folyamatos emelése, amelynek hátterét az évi több mint 300 millió forintból gazdálkodó kutatás-fejlesztési részlegének tevékenysége biztosítja.

Jó úton halad a cégcsoport 2025-ig szóló növekedési stratégiájának megvalósítása

Az UBM Csoport idén március 9-én mutatta be a 2025/26-os üzleti évig felvázolt növekedési stratégiáját és üzleti tervét, amelynek főbb célkitűzései az alábbiak:

  • Az UBM Csoport 2025-ig a jelenlegi, évi 0,6 millió tonnás takarmánygyártási volument 1 millió tonnára bővíti, míg a jelenleg 1,7 millió tonnás éves takarmányalapanyag-kereskedelmi volument 2 millió tonnára növelné a cégcsoport.
  • A Magyarországon, Szlovákiában és Romániában összesen 6 takarmánygyárat működtető vállalat további akvizíciók és zöldmezős beruházások révén folytatja kelet-közép-európai terjeszkedését.
  • Az UBM Csoport 2025-ig új kereskedelmi irodák nyitásával tovább bővíti kontinentális kereskedelmi tevékenységét Kelet- és Nyugat-Európában, így két éven belül valamennyi piacot képes lesz kiszolgálni hazánk nagyjából kétezer kilométeres körzetében.
  • Magyarország piacvezető takarmánygyártója törekszik működési vertikumának további szélesítésére, ezért vizsgálja az élőállat-tenyésztésbe való belépés lehetőségét is.
  • Az agráripari cégcsoport a commodity üzletágban fejleszti regionális logisztikai infrastruktúráját.

„Mindezeknek köszönhetően az UBM Csoport árbevétele a tervek szerint évi 9-15 százalékos átlagos növekedést mutat majd a 2023-2025 években, így a jelenlegi árkörnyezetet feltételezve, ezen időszak végére elérheti a 350 milliárd forintos szintet. Üzleti céljaink megvalósítása mellett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyetlen agráripari cégeként fontos törekvésünk, hogy a befektetők számára is lehetőséget biztosítsunk arra, hogy részesedjenek a hazai mezőgazdaság hosszú távú sikereiből, ezért reményeink szerint egy-két éven belül a jelenleginél számottevően nagyobb lesz a kisbefektetők aránya a tulajdonosi struktúrában. Ennek érdekében az UBM részvényének 1:20 arányú felosztását tervezzük, amely várhatóan támogatja majd a papír piaci likviditásának növekedését” - foglalta össze a cégcsoport terveit Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója.

Sajtóközlemény

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás