Hirdetés
A harmadik is Frisomat csarnok a Zsíros Birtokon
Dr. Zsiros Géza egyéni vállalkozót, rendszerváltó kisgazda politikust a birtokán lévő acélcsarnokról kérdeztük, de ennél jóval többet tudtunk meg, mert egy rögtönzött történelemóra és egy családtörténet kerekedett ki belőle.
A kunágotai családi birtok jelenleg 27 fő tulajdonában van és több mint 500 hektár, ebből közel 400 hektár egy tagban van. „Itt található a működési központja egy egyéni vállalkozásnak és egy négy tagból álló családi gazdaságnak is. Mindannyian szakképzett, regisztrált földművesek vagyunk. A felmenőink generációk óta ezen a földön gazdálkodtak és mellette fizetség nélkül láttak el különböző közfeladatokat. A családunktól a kuláküldözés idején 1952-ben ellenszolgáltatás nélkül a helyi községi tanács vette el mindenét, a tulajdoni lapra pedig megszünt bejegyzés került. A volt tulajdonból a földterület maradt meg, melyet 1992-ben kaptunk vissza kárpótlásként.”- mesélte el történetüket Zsíros Géza.
A gazdálkodás használtan vásárolt gépekkel indult újra és az azt követő négy év megtakarításából, hitelből és pályázati támogatásból fejeződött be az első beruházási ütem 1996-ban. Ekkor készült el a 2 db 900 m² alapterületű Frisomat Omega típusú csarnok összeépítve, vápa csatornával felülről lezárva, mellé pedig egy 150 m²-es hőszigetelt, fűthető rész épült, mely ma is gépműhelyként szolgál. A 900 m²-es csarnokrész többhasznú: termény, vetőmag, műtrágya és gépek tárolására is szolgál.
A Viharsarokban 20 éve Omega csarnok védi a terményt
A két csarnok 20 éve is ugyanúgy készült, ahogyan a tavalyi Omega: pontos tervezéssel, komoly előkészítési munkával, a csatlakozási pontok precíz kialakításával készült a betonalap, így a felépítmény elkészítése már nem vett igénybe sok időt, akkor 3 hét alatt készült el a 900 négyzetméteres acélcsarnok. A terménytárolásra szolgáló területen támfalat építettek a csarnok belső fala elé: két colos fenyőpallóból készült a támfal és az idő, valamint a használat Zsíros Géza döntését igazolta, mert egyrészt a gomba- és rovarelleni védelem, másrészt a rakodási szempontokat figyelembe véve két évtized elteltével is jó választásnak gondolja a konstrukciót. Középen és két oldalt, összesen 3 sor felülvilágító biztosítja a természetes fényt, a 6 méter széles ajtó pedig a kombájn vagy a vágóasztal kényelmes mozgását biztosítja. Zsiros Géza akkori választásáról elmondta, hogy „több cég kínált már akkor is acélcsarnokot, választék volt bőven, de ár-érték arányban csak a Frisomat kínált megfelelő feltételeket. Így, amikor 2016-ban újabb csarnok építése mellett döntöttünk, nem volt kérdés, hogy honnan rendeljük meg. A tavalyi nyári akció során pedig kiváló feltételekkel jutottunk hozzá az újabb Omega csarnokhoz.”
7 nap elég volt a csarnok összeszereléséhez
A harmadik csarnok már rutinosan készült, mert az évtizedes tapasztalat alapján Zsíros Géza már a tervezési fázisban pontosította, hogy mire van szüksége, ezért az egyedileg legyártott csarnok még megbízhatóbb és könnyebben használható lett. A komoly tervezői munka és a kivitelező pontossága jól előkészítette elő a terepet, így a Frisomat szakembereinek a 451 négyzetméteres csarnok összeszereléséhez mindössze egy hétre volt szüksége, és a helyszínen már nem kellett rögtönözni. Az új Omega csarnokot jelenleg is termény- és géptárolásra használják. Az Omega jó választás, ha olcsó és jól használható megoldást keresnek a gazdák.
Dr. Zsíros Géza záró szavai pedig elgondolkodtatóak és szívhez szólnak: „A nemzet megmaradásának alapja, hogy birtokban tartsuk az országot, magyar ember kezében maradjon a föld.”
A témával kapcsolatban többet megtudhat, ha IDE kattint!>>
(x)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés