Hirdetés
A kukorica mentette meg az agrár-külkereskedelmet
2015 első 10 hónapjában a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitele 6,5 milliárd euró, míg behozataluk 4 milliárd euró volt. A kivitel értéke 1,2 százalékkal, a behozatalé 4,3 százalékkal emelkedett. A kukorica nagyon jól teljesített, de ez a legtöbb termékről nem mondható el.
Ez a teljes nemzetgazdasági exportból 8,5 százalékot tett ki, míg az import 5,8 százalékáért volt felelős. 2014 ugyanezen időszakában az agrárexport aránya 9,0 százalékot, az importé 5,9 százalékot ért el.
A gabonafélék a teljes agrárexport értékének 18 százalékát adták a megfigyelt időszakban. A kivitt gabona mennyisége 6,1 millió tonna volt (31 százalékkal több, mint egy évvel korábban), de az alacsony árak miatt az export árbevétel “csak” 14 százalékkal emelkedett. Kukoricából 82 százalékkal többet, 3,8 millió tonnát értékesítettünk október végéig, de az átlagosan 23 százalékkal alacsonyabb árak miatt az árbevétel csak 41 százalékkal nőtt. Búzából 1,5 millió tonnát exportáltunk, ami az egy évvel ezelőtti mennyiségtől 26 százalékkal maradt el, az export átlagár megközelítette a bázisidőszak szintjét.
Hirdetés
A húsfélék kivitelének értéke 4 százalékkal csökkent, így 764 millió euró volt, míg a behozatal értéke 13 százalékos csökkenés után 306 millió eurón állt meg. A húsfélék külkereskedelmi forgalma 458 millió eurós aktívumot eredményezett, amely a gabona után a második legmagasabb egyenleg a vizsgált időszakban.
Az árucsoport exportértékének a csökkenését elsősorban a sertéshús exportátlagárának 7 százalékos, valamint a baromfihús volumenének 12 százalékos csökkenése okozta. Ugyanezen termékek behozatala erősebben csökkent, mint a kivitele. A sertéshús importvolumene 8 ezer tonnával (7 százalékkal), a baromfihúsé 15 ezer tonnával (31 százalékkal) volt kevesebb, mint 2014 első tíz hónapjában.
Forrás: AKI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés