Keresztezéssel kialakított, alternatív tartásra alkalmas fajtajelöltek termelési és szaporodási paramétereit vizsgálta házityúkban Dr. Drobnyák Árpád. Ennek eredményeiért Wolfgang Kessler kutatási díjban részesült. A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ kutatója a Magyar Tudományos Akadémián vette át a díjat. A Német–Magyar Társaság és az MTA Agrártudományok Osztálya által idén 16. alkalommal odaítélt elismeréshez 2 ezer euró (közel 720 ezer forint) pénzjutalom társult. 

A baromfi termékek iránt megnövekedett igényt a zárt termelési rendszerek tudják kielégíteni, azonban a bizonyítottan bio, illetve az állat- és környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő tartástechnológiákból származó termékek kereslete is rohamosan emelkedik. A hatékonyabb termelés érdekében elvégzett szelekció és nemesítés során a baromfifajok genetikai alapjai beszűkültek, az őshonos fajták kiszorultak a köztenyésztésből. A megjelenő új igényekre és az őshonos genotípusok eltűnésének problémájára egyszerre adhatnak választ a keresztezéssel létrehozott genotípusok. Drobnyák Árpád legfontosabb célkitűzése olyan genotípusok kialakítása volt keresztezési módszerekkel, amelyek segítségével az őshonos magyar tyúkfajták hasznosíthatóvá válhatnak a köztenyésztésben - írta a MATE.

A külföldi tapasztalatokhoz hasonlóan a keresztezések jobb teljesítménnyel rendelkeztek a hús- és a tojástermelés során is

Az első nemzedékben olyan kétvonalas keresztezések kialakítását tűzte ki célul, amelyek közül meghatározhatók a hús- és tojástermelésre alkalmasak. A második nemzedékben olyan háromvonalas genotípusok előállítására törekedett, amelyek jól hasznosíthatók hústermelésre alternatív tartástechnológiában. Mivel a hústermelési és szaporodásbiológiai tulajdonságok negatív korrelációban állnak egymással, további célja volt annak vizsgálata, hogy az első nemzedék keresztezett genotípusai között van-e eltérés szaporodásbiológiai szempontból. Eredményei képet adnak a sárga magyar és kendermagos tyúk világviszonylatban elfoglalt helyéről és összehasonlíthatók e fajták korábbi hazai irodalmi adataival. 

Dr. Drobnyák Árpád a MATE Állatbiotechnológiai és Állattudományi Doktori Iskolájában júniusban szerzett doktori fokozatot

A külföldi tapasztalatokhoz hasonlóan a keresztezések jobb teljesítménnyel rendelkeztek a hús- és a tojástermelés során is. Habár húsminőségi vizsgálatok során voltak szignifikáns különbségek a vizsgált genotípusok között, a keresztezett genotípusok közül egy sem emelkedett ki minden szempontot figyelembe véve, így megállapítható, hogy az őshonos fajták és a keresztezett genotípusok nem különböztek egymástól. Az elvégzett párosítások, keresztezések sémája alkalmas volt arra, hogy Drobnyák Árpád olyan genotípusokat állítson elő, amelyek termelésben felülmúlják az őshonos fajtákat, minőségben pedig nem rosszabbak azoknál. 

Gazdaságos árutermelés

Mivel a keresztezésekkel lehetőség nyílik a gazdaságos árutermelésre, a kialakításukhoz pedig feltétlen szükséges az őshonos fajták tisztavérben történő fenntartása, ez a keresztezési eljárás támogatja e fajták génmegőrzését.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A bálványfa: barát vagy ellenség? Egy kertészeti probléma, ami mindenkit érdekelhet!

2024.10.06.

A bálványfa, más néven Ailanthus altissima, sokak számára egy ismeretlen, mégis elterjedt növényfaj, amely gyakran okoz problémákat a kertekben és a természetes élőhelyeken. Ez a gyorsan növekvő fafaj számos kérdést vet fel, különösen invazív jellegének és ökológiai hatásainak köszönhetően.

Csak semmi egzotikum! Ízletes, egészséges és magyar élelmiszerek!

2024.10.06.

A szezonális élelmiszerek nemcsak egészségesek, ezeket választva a helyi termelőket támogathatjuk és még a bolygót is kíméljük azzal, hogy nem távoli tájakról származó alapanyagokat vásárolunk. Az ősz kifejezetten kedvez a szezonális bevásárlásnak, egy sor zöldség és gyümölcs ilyenkor jelenik meg a piacokon.

Magasan stabilizálódnak az árak, csend honol a vitaminok piacán

2024.10.06.

A vevők a közeli igényekre szerződtek, az eladók pedig incsenek igazán kínálati pozícióban, eltekintve attól a néhány kereskedőtől, akik megpróbálják megmozgatni a készleteiket. Az árak továbbra is nagyon magasak.

Eurotier 2024: odaítélték a takarmányozás szakterületének innovációs díjait

2024.10.06.

Bő egy hónappal az idei Eurotier előtt a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) Innovációs Bizottsága bejelentette a 2024-es év innovációs díjazottjait. Összesen 4 arany- és 21 ezüstérmet ítéltek oda. Ezek közül most a takarmányozási innovációkat emeltük ki.

Óvakodjunk a mérgező hasonmásoktól! 10 „gonosz” gyümölcs

2024.10.06.

Az ősz varázslatos időszak a szabadban való felfedezésre, a változó levelek élénk színeivel és a csípős levegővel minden túrán felpezsdít. De a réteken és erdőkön való vándorlás során csábító bogyós gyümölcsökre bukkanhatunk, amelyek az ismerős kerti gyümölcsök vadon élő változatának tűnnek. Azonban itt is igaz a mondás – nem mind arany, ami fénylik –, sok ilyen bogyó ártalmas, sőt akár halálos is lehet, ha elfogyasztjuk.

Őszi ültetés: tippek, eszközök és gyakori – elkerülendő – hibák

2024.10.06.

Ahogy a nyár élénk árnyalatai átadják helyét az ősz arany tónusainak, sok kertész azt gondolhatja, hogy ideje szögre akasztani a szerszámokat. Az ősz azonban a legjobb idő az ültetésre, olyan egyedülálló előnyöket kínálva, amelyek tavasszal sikeressé tehetik a kertet. Ebben a cikkben megvizsgáljuk az őszi ültetés alapvető dolgait, a szükséges eszközöktől a gyakori, elkerülendő hibákig, így biztosítva, hogy a kertészeti erőfeszítések eredményesek legyenek.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás