Mintegy 3 ezer gazdálkodó esik abba a körbe, aki támogatáslevonásra számíthat amiatt, hogy a január 31-i határidőig nem nyújtott be elektronikus gazdálkodási naplót (webGN) a nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih). A határidő előtti egy-két napban a termelők dömpingszerűen töltötték fel a naplóikat a Nébih-hez - ennek ellenére - néhányan elkéstek.

Nagyot hajráztak nemrég a gazdálkodók, amikor feltöltötték elektronikus gazdálkodási naplóikat a Nébih internetes felületére. A határidő múlt hét szerdán, január 31-én járt le, de egy-két nappal korábban még több mint 10 ezren nem tettek eleget kötelezettségüknek.

Pénztől esik el, aki későn ébredt (Fotó: Pixabay, stevepb)

A Nébih tájékoztatása szerint végül a körülbelül 25 ezer érintett termelőből 22 221-en nyújtottak be határidőre webGN-t, és ez 89 százalékos arányt jelent. Ebből azonban az is látszik, hogy nagyságrendileg 3 ezer gazdálkodó az elektronikus naplót január 31-ig nem adta be, így szankciókkal – támogatáslevonással – kell szembesülnie.

Az érintett támogatási konstrukcióknál a pályázati felhívások tartalmazzák, milyen büntetés jár, ha a termelők a webGN-n nem töltik fel. Ez általában (például Natura 2000, vízvédelmi célú vagy élőhely fejlesztési célú beruházások) az adott évre járó támogatás 15 százalékának levonását jelenti, de az agrár-környezetgazdálkodási és okögazdálkodási támogatásoknál – ahol úgynevezett tápanyag-gazdálkodási tervet is be kell adni – további 15 százalék, azaz összesen 30 százalék lehet. A tápanyag-gazdálkodási terv ugyanis része a webGN-es nyomtatványnak, így e tervet sem töltik fel azok, akik a webGN-t nem nyújtják be.

Mint ismert, a webGN idei beadási határidejét a Miniszterelnökség rövidítette le a korábbi két hónapról a január 1-31. közötti egyhónapos időszakra. A változtatásokat azzal indokolták, hogy a támogatásokat hamarabb ki lehessen fizetni. Egyes vélemények szerint azonban a gazdálkodók és az ügyeket intéző falugazdászok a rövidebb határőre nem tudtak teljes mértékben felkészülni, a Nébih szerint viszont a szorosabb határidő érdemben nem befolyásolhatta a webGN-benyújtásokat.

Forrás: Agrászektor

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás