Hiába öntözik, nehezen újul és eltűnhet az Alföldről a kocsányos tölgy

Akkor sem nő az őshonos kocsányos tölgy a Kiskunság gyepein, ha öntözik. A meglévő erdőfoltok nehezen újulnak, és még a nagy fák is küzdenek a szárazsággal. A klímaváltozás hatására eltűnhet a fafaj az Alföldről. A kocsányos tölgy Európa és hazánk egyik legfontosabb erdőalkotó faja, számos szállal kötődik a magyar tradíciókhoz és a kultúrához is. A klímaváltozás azonban fokozódó nyomást gyakorol a hazai állományra, a kilátások nem túl jók: ha a folyamat így halad, az alföldi tölgyesek hosszabb távon feladhatják a harcot.

A 24.hu írta meg, hogy a Kárpát-medence a növényvilág számára határterület, kelet-nyugati irányban biomváltás történik. Hazánk hegyes, dombos tájai zárt erdőknek adnak otthont, míg a síkvidékeken már az erdőssztyepp kezdődik: kisebb-nagyobb facsoportok, zárt erdőfoltok váltakoznak a füves területekkel. A kocsányos tölgy számára az Alföldön már nem ideálisak a feltételek, elterjedési területének a széléről van szó, ahol ugyan természetes módon van jelen, de a fennmaradása kockázatosabb, mint az ideális életkörülmények között.

Még a kisebb változások is érzékenyebben érintik, mint az optimálisabbnak tekinthető élőhelyein. Ezért is nevezhető hiánypótlónak a Magyar Tudományos Akadémia és a Debreceni Egyetem közös, MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoportjának projektje, amely a Kiskunságban vizsgálta a tölgyerdők megújulási képességét. Az eredményeket bemutató tanulmány nemrég jelent meg a European Journal of Forest Research című szaklapban, a 24.hu pedig Dr. Erdős Lászlót, a kutatócsoport, és az ELKH Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársát, a tanulmány első szerzőjét kérdezte meg a részletekről.

Víz és árnyék

Az alföldinél nedvesebb és hűvösebb nyugat- és észak-európai klímán élő tölgyesekről ismert, hogy zárt erdőkben alig újulnak. A kifejlett egyedek jelen vannak, de hiányzik az utánpótlás magoncokból és csemetékből. Az új generációk leginkább öreg fák kidőlésével keletkezett tisztásokon, erdőszéleken, cserjésekben vannak jelen. Ennek oka minden bizonnyal a fény mennyisége. A kutatók arra voltak kíváncsiak, miként történik meg ugyanez a szárazabb, alföldi tájakon.

Azt feltételeztük, hogy itt az árnyék mellett a szárazság is korlátozhatja a tölgyerdők megújulási képességét – mondta Erdős László.

A projekt kezdeteként ezért Magyarország egyik legszárazabb táján, a Kiskunságban ültettek el helyből származó kocsányostölgy-makkokat három különböző mikrokörnyezetben: erdőben, erdőszélen és nyílt gyepen. A magok egy részét a természetes csapadékon felül öntözték is – így ezek 20 százalékkal több vizet kaptak –, majd 4 évig vizsgálták azokat. Az eredmény igazolta a kutatók feltevését, miszerint az erdőssztyeppen, a faj elterjedési határán a szárazság komolyabb akadálya a tölgyerdők regenerálódásának, mint az árnyék.

Az erdő védi a magoncot, de szenved

A gyepen a makkok többsége ki sem csírázott, amelyik pedig mégis, az utána hamar elpusztult. Még azok is, amelyek többlet vizet kaptak. Ráadásul a vizsgálat első éve szokatlanul csapadékos is volt, az átlagos 530 helyett 720 milliméter esett. Az erdőben és az erdőszélen azonban viszonylag jól ment az újulás, az előbbi tapasztalat tehát pontosan ellentétes a nyugat- és észak-európaival. A magyarázat pedig az, hogy a Kiskunságon az erdőfoltok lombkoronája nyílt, több fényt enged a felszínre, ami épp elegendő a magoncok fejlődéséhez. Ezen felül árnyékol, és a szelet is megfogja annyira, hogy lassítsa a csapadék párolgását, így összességében nedvesebb, hűvösebb környezetet biztosítson.

Az erdő mikroklímája részben képes ellensúlyozni a makroklimatikus viszonyokat

– folytatta Erdős László. A kutatás hozott még egy érdekes eredményt. A vizsgált területen, még az optimálisnak tekinthető erdőszéleken és erdőkben is rendkívül lassú volt a magoncok növekedése. A 4 év alatt is csak arasznyi magasságot értek el. Kevésbé tudományos, de igencsak szemléletes megfogalmazással élve a kocsányos tölgy természetes módon van jelen a kiskunsági tájon, de kínlódik. A fák lassan fejlődnek, az erdő nehezen újul meg. Elég egy kis változás, hogy a gyenge sarjak elpusztuljanak. És itt lép a képbe a klímaváltozás, illetve a folyamatosan vissza-visszatérő szándék az alföldi területek fásítására.

A nagy kocsányos tölgy állomány is szenved

A globális felmelegedés hatásaként Magyarország területén az aszályos időszakok és a hőségperiódusok hosszának növekedésén kívül az éves csapadékmennyiség is csökkenhet. Eloszlása is változik, évek óta megfigyelhető, ahogy hetekig tartó szárazság után egyszerre, 24–48 óra alatt zúdul le a havi átlag. A víz nagy része ilyenkor elfolyik, és nem képes mélyebben átáztatni a talajt. Már a nagy tölgyek is szenvednek, gyakran jelenik meg rajtuk a vízhiányt jelző, úgynevezett csúcsszárazodás. A magoncok számára pedig kifejezetten végzetes a szárazság. A klímamodellek alapján a folyamat egyre súlyosabb következményekkel jár, ezért a szakember úgy látja, az Alföld tölgyesei számára nem látszik hosszú távú jövő.

Nem biztos, hogy az erdősítés a megoldás

A hatások ellensúlyozására készülnek erdősítési tervek, hiszen a növényzet szén-dioxidot nyel el, a fák árnyékolják a talajt és segítenek megőrizni annak nedvességtartalmát. Csakhogy bármilyen logikusan is hangzik, ez nem így van. Ugyanezen kutatócsoport korábbi, átfogó vizsgálata bizonyította, hogy a Duna-Tisza közén nem jó ötlet újabb erdőket telepíteni, mert nemhogy javítanák a talaj vízellátottságát, inkább az elsivatagosodás veszélyét növelik. Erről bővebben írtak az Ide nem kérünk fákat Magyarországon című anyagban. Egyes gyepterületek ráadásul még az átlagosnál jóval csapadékosabb években és öntözéssel is alkalmatlanok fás vegetáció fenntartására. Ezekre a helyekre nem való erdő. Itt a meglévő, sokszor nagyon értékes közösségek megóvására kell koncentrálni - írta a cikk.