Érezteti a hatását a betakarítás, 11 havi emelkedés után lefelé kezdtek csúszni átlagban a mezőgazdasági termelői árak. A növényi termékek olcsóbbak lettek, közben az élő állatok ára két évi csökkenés után már második hónapja halad felfelé.

Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 2,6 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest. Ez a növényi termékek árának 5,5 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek 2,5 százalékos árnövekedéséből tevődött össze a KSH adatai szerint.

Az átlagár 11 havi emelkedés után fordult negatívba, nyilvánvalóan a betakarítás után, minthogy a növényi termékek ára egy év emelkedés után először csökkent. Az élő állatok és állati terméke ára viszont kétévi csökkenés után második hónapja emelkedtek éves összevetésben – tudatta az MTI.

Jelentősen csökkent a zöldségfélék ára
 

A gabonafélék ára 5,0 százalékkal csökkent augusztusban éves összevetésben, ami a búza árának 17 százalékos eséséből és a kukorica 4,8 százalékos emelkedéséből ered. A burgonya ára 18 százalékkal nőtt, a gyümölcsöké 4,6, a zöldségféléké 8,3 százalékkal csökkent augusztusban.

Az élő állatok termelőiár-szintje 4,5 százalékkal emelkedett, az állati termékeké 2,4 százalékkal csökkent.

A vágósertés ára 15 százalékkal nőtt és 10 forintra megközelítette a két évvel korábbi csúcsát. A tej ára 4,7 százalékkal csökkent tavaly augusztushoz képest. A tej felvásárlási ára tavaly decemberétől júliusig csökkent, ekkor literenként 66 forint volt, de augusztusban literenként 71 forintra nőtt.

Január-augusztusban az előző év azonos időszakához képest 0,5 százalékkal csökkentek mezőgazdasági termelői árak, ezen belül a növényi termékek ára 1,2 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 3,2 százalékkal csökkent.

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás