Hallotta már azt a kifejezést, hogy Tárkányok hava? És azt, hogy Istenfiak vagy Álom hava? Azt már biztosan, hogy Karácsony hava. Elérkeztünk az év utolsó hónapjához, hiszen december sem maradhat ki az időjárást megjövendölő népi megfigyelésekből. Luca mellett sok más babona is fűződik ehhez a hónaphoz.

A tavalyi telünk igazán kíméletes volt, így mi is kíváncsian várjuk, mit tartogat számunkra december. Úgy tartják, ha hideg ez a hónap, akkor korai tavasznak örülhetünk. Ha december első felében nincsenek kemény mínuszok, akkor igazi télre készülhetünk. Ha azonban az év utolsó napjai hoznak némi enyhülést, akkor márciusban jöhet a hó és hideg utánpótlás.

A hosszútávú előrejelzések szerint a december első felében nem kell tartani kemény mínuszoktól
 

Lucánál kevésbé ismert Borbála napja (dec. 4.), szokásaik hasonlóak. Nem szabad fonni, mert Borbála bedobhatja az ablakon. A fonál a szarvasmarhák lábára tekeredne, és megsántulnának az állatok. Varrni is tilos, mert bevarrják a tyúkok fenekét. Nem szabad ruhadarabot kinn hagyni, továbbá söpörni, ajándékozni, de kölcsönözni sem (elviszik a szerencsét). Van, ahol ezen a napok kezdik kicsíráztatni a búzát. A karácsonyra kizöldült növényből a jövő év termését lehet megjósolni.

Ha Miklós napján, Mikuláskor (dec. 6.) hó esne, az az enyhe időjárás végét jelzi a népi megfigyelések szerint. Leginkább a gyerekek örülnek, ha hull a hó, azaz „Miklós megrázta a szakállát”. De van, ahol úgy hiszik, hogy a 6-ai időjárás a karácsonyit jelzi előre.

Szent Lucának híres napja (dec. 13.), a napot rövidre szabja. A méltán ismert lucaszéken kívül hozzá kapcsolódik az a megfigyelés, ha ekkor enyhe az idő, hideg karácsonyra készülhetünk. Volt, ahol a születendő állatok nemét is megjósolták az alapján, hogy férfi vagy női látogató érkezett előbb a házhoz. Ezen napra is érvényes a varrási, fonási tilalom. Kiemelt szerepet kap a tyúkok termékenységvarázslása is. Különböző kis praktikákat, mágikus eljárásokat és szövegeket találtak ki annak érdekében, hogy a tyúkok szaporán tojjanak.

Sokat lehet tenni annak érdekében, hogy gyakran tojjanak tojást a tyúkok.
 

Mit tehet a régiek szerint azért, hogy a tyúkok jól tojjanak?

  • Sok helyen az őszi kukoricát 13-án és karácsony másnapján etették meg az állatokkal a kellő szaporaság miatt.
  • Piszkavassal érintették meg a tyúkokat.
  • A gazdaasszony a szomszédtól lopott kivételesen egy marék szalmát és egy tojást, amit a tojófészekbe tett.
  • Ha sok kotlóstyúkot akartak, akkor sokat ültek vagy pihentek a gazdaasszonyok.
  • Lucázó fiúk jártak házról-házra mágikus, termékenységnövelő szövegeket mondogatva. A házigazdák leültették őket, hogy a tyúkok is megüljenek majd.
  • Nem volt szerencsés azonban, ha előbb lány érkezett a házhoz, az ugyanis azt jelentette, hogy a tyúkok nem fognak tojni.
  • Hogy a tyúkok könnyen tojjanak, tollfosztás volt ezen a napon a program.

A Lucát követő 12 nap pedig a következő év 12 hónapjának időjárását mutathatja meg nekünk. Például, ha a 3. napon szép, napsütéses idő van, márciusban is hasonlót tapasztalunk majd.

21-én, Tamás napján vágják sok helyen a disznót, aminek így a neve tamásháj. A tamáshájat kelések gyógyítására használták. A sózott disznóvért pedig köszvény ellen találták hatékonynak. Volt azonban olyan térség is, ahol úgy tartották, hogy aki ezen a napon öli le a disznót, annak minden évben meg kell ismételnie („Tamás öl, elpusztítja valamelyik állatát”).

A karácsonyi, szilveszteri ünnepek körüli hiedelmeket következő cikkünkben folytatjuk.

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás