Előző cikkünkben már bemutattunk a legnépszerűbb szilvafajták közül néhányat, köztük a President és a Stanley-t is. Rajtuk kívül is akad még néhány említésre érdemes szilvafajta. Mai cikkünkben velük foglalkozunk.

Ageni szilva

Már augusztus második felében elkezd érni és egészen szeptember közepéig tart ez a folyamat. Cukortartalma rendkívül magas, aszalásra, lekvár főzésre, pálinkakészítésre ideális alapanyag ez a szilvafajta. Vékony héja még élvezetesebbé teszi fogyasztását, édes ízéről nem is beszélve. Héja lilás, viola színű, hamvas. Nevéből kitalálható, hogy Franciaországban a legnagyobb területen termesztett fajta, a legjobb aszalványokat ebből készítik.

Az Ageni szilva már augusztus második felétől fogyasztható
 

Gömöri nyakasszilva

A Gömöri nyakasszilva nevéből könnyen kikövetkeztethető, hogy magyar eredetű, mégpedig Gömörből származik. Augusztus végén- szeptember elején érik ez a szabálytalan tojás alakú, vastag héjú gyümölcs. Zöldessárga húsa finom, bő levű, ezért elsőrendű csemegeszilvának tekinthető, de befőzési célokra is ideális választás lehet. ez a szilvafajta.

Nyári aszalószilva

Ez is egy magyar szilvafajta. Az Alföldön szelektálták még évtizedekkel ezelőtt. Igen korainak mondható, már július végén elkezd érni. Hosszas tojásdad formájú gyümölcsei magvaválóak, sötétkék színűek. Húsa kemény, aszalásra a lehető legjobb választás. Húsának színe sárgászöld, íze édes, bőlevű. Jól tűri a nedvességhiányt, elsősorban az Alföldön termesztik.

Penyigei szilva

Régi, Szatmári fajta. Jóval később érik, mint a Nyári aszalószilva, szeptember első felétől kezdve kezdi ontani érett gyümölcseit. A kisméretű gyümölcsök húsa világos sárga, a héja pedig liláskék. Első osztályú lekvárnak való szilvafajta, ugyanis rendkívül gazdag cukorban. Nem magvaváló és feldolgozását ez megnehezíti. Aki a pálinkát szereti, annak is jó választás ez a szilva, nagyon karakteres nedű készíthető belőle.

A Penyigei egy régi, Szatmári szilvafajta
 

Veres szilva

Ez az ismeretlen származású szilvafajta már a 16. századból származó kézírásokban is szerepel. Augusztus közepén-végén érik. Színe kékes vörös, alakja gömbölyded. A gyümölcshús színe aranysárga, íze rendkívül finom, zamatos, édes. Korai fajtának tekinthető, így piacok kedvelt fajtája. Alkalmas friss fogyasztásra is, de finom befőttek, lekvárok is készülnek belőle.

Forrás: terebess.hu

Fotók: vilagbiztonsag.hu; kertvarazsmagazin.hu

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás