Hirdetés
Hirtelen a semmiből előbukkant 150 millió tonna kukorica
Hirdetés
A búzából is több lett
A búza adatai alapján az októberi előrejelzéshez képest emelte az USDA a termésmennyiséget, miközben alig változtatott a felhasználás adatain, így a szezon végi zárókészletet is magasabbra várják. A globális termelés 733,5 millió tonna lehet még úgy is, hogy Ausztráliában tovább romlott a helyzet. Bár a várható végeredmény 30 millió tonnával lehet kevesebb a 2017/18-as évi mennyiségnél, az előrejelzés szerint a felhasználás nem emelkedik, marad 745 millió tonnás szinten, és ez kiegyenlített, nyugodt piaci helyzetet eredményez.Európában megint az ukránok dobbantottak nagyot
Az európai adatok közül csak a kukorica harmadik országból történő behozatala változott. Most 21 millió tonnát becsülnek, ami 3 millió tonnával több, mint a tavalyi volt. Ez azonban biztosítható lesz: csak Ukrajna 2018/19-ben 27 millió tonna kukoricát exportálhat (tavaly 18,5 millió tonna volt a kivitelük). A piacokon egyértelműen érezhető, hogy az eddigi ukrán export folyamatos, és szinte minden hónapban újabb rekordot dönt meg. A havi 4,5 millió tonnás kiszállítási teljesítmény már tényként kezelhető. Tehát nem látható olyan tényező, ami a közeljövőben felboríthatja a nyugodt, kiegyenlített piacot. Ezért az árak emelkedésének nincs túl sok esélye a nemzetközi piacokon. A kőolaj árának csökkenése, az amerikai–kínai vámvita enyhülése és a dél-amerikai helyzet stabilizálódása inkább az árak csökkenését hozhatja magával.Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Ha őszi gyomirtás, akkor LEGATO TRIO
Éghajlatunk változása miatt egyre nagyobb jelentőséggel bír kalászos kultúrákban az őszi gyomirtás. Az őszi gabonákat egyre korábban és csökkentett tőszámmal vetik, így már ősszel is jelentős lehet a fertőzési nyomás.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 75 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés