Megmutatjuk, hogyan spórolhat a növénybiztosításán.

Habár néhány napja már megmutatta magát az őszies időjárás és mérhettünk helyenként az országban fagypont alatti hőmérsékleteket, azonban egyelőre nem úgy néz ki, hogy aggódnunk kellene a fagyok miatt. A kérdés az, hogy meddig tart a jó idő. Akkor kell-e aggódnunk, amikor már a fagy tüneteit tapasztaljuk vagy még ideje korán.

Érdemes elgondolkodni a következőkön. Ha egy gazdaság a fő kárszezonban menetrendszerűen védi a bevételét jég- és viharkárokra szóló biztosítással, akkor itt van ismét a lehetőség, hogy költséghatékonyan, fagyokra is térítő „csomag” verzióra cserélje gyakorlatilag nulla többletráfordítással a jelenlegi biztosítását. Ez könnyen, egyedileg is ellenőrizhető az Agrisk növénybiztosítási kalkulátorában.

Mielőtt rátérnénk, hogy miért érdemes csomagkonstrukcióban gondolkodni, nézzük meg a kritériumokat, aminek teljesülniük kell ahhoz, hogy például egy téli fagykár téríthető legyen a biztosító részéről.

Alapszabály, hogy a fagynak olyan tőszámcsökkenést kell eredményeznie, ami szükségessé teszi tavasszal a terület újrahasznosítását. Ez azt jelenti, hogy az adott táblában nagyjából minden második tőnek ki kell pusztulnia a feltétel szerint átlagosan. Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy mínusz 15 fokos hidegnek kell beállnia ahhoz, hogy téli fagy káreseményről beszélhessünk, amit ráadásul ellenőriz a biztosító az erre a célra létrehozott meteorológiai rendszerben.

A fagybiztosítást csomagban érdemes kérni, mert minimálissá tehető az erre fordított összeg, vagyis tulajdonképpen ajándékba kaphatjuk (Fotó: Pixabay, aristu)

Repce esetében a térítéshez arra is szükség van, hogy meglegyen ősszel a technológiailag elvárható tőszám és legalább 6-8 leveles állapotú növény menjen a télbe. A kipusztult növények „múmiái” tavasszal még megtalálhatók legyenek a károsodott területen, így azok hiánya egyből indokolja a kizárást, vagyis arra nem lehet hivatkozni, hogy elfújta azokat a szél.

A térítés a legfontosabb részét képezi a rendszernek. A téli fagy biztosítások szántóföldi növények esetén önköltségi térítést jelentenek. Leegyszerűsítve: ha a mínusz 15 fokos hideg olyan kipusztulást eredményez a növényállományban, hogy ki kell tavasszal művelni és egy új növénnyel újrahasznosítani a területet, akkor az addig befektetett inputanyagok és művelési költségek nagy része megtérülhet. Az egyébként biztosítónként változhat, hogy mekkora arányban térítik meg ezeket a költségeket. Például egy hektáronként 300.000 Ft-ot érő repcetábla fagykár kifizetése 60-99.000 Ft között mozog.

Valójában a fagybiztosítást csomagban érdemes kérni, mert minimálissá tehető az erre fordított összeg, vagyis tulajdonképpen ajándékba kaphatjuk.

Az 5 milliárd forintos támogatási keret ismét alátámasztja azt a számítást, hogy az „A csomag” biztosításoknak ismét megvan a létjogosultsága, mert az igénybe vehető támogatási intenzitás ismét a 65%-os mérték irányába viszi el a visszatérítést. Nagyon egyszerűen lefordítva, ha kötünk egy „A” csomagot, akkor a fizetendő díj ugyan magasabb lesz az elején, mint egy szimpla jég- és viharbiztosítás, viszont utólag több pénzt kapunk vissza és mondhatni ajándékba kaptunk egy fagybiztosítást is egyben.

Gondoskodjon azonban arról is, hogy megfelelő képviseletet kapjon a kár alkalmával is. Ezt a problémát az Agrisk Kárszemle kárszakértői szolgáltatásával könnyen meg is oldhatja.

Surmann Árpád
Agrisk.hu és Karszemle.hu alapító, agrárbiztosítási szakértő

(x)

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás