Magyarországon több száz kukoricahibrid használata engedélyezett a köztermesztésben. Ekkora választékból nem egyszerű a választás, pláne, ha szakmailag megalapozott, racionális, a lehetőségeinknek és adottságainknak megfelelő döntés kívánunk hozni. Ezzel a cikkel ebben kívántunk segíteni. A kérdéskört ugyanakkor csak a fajta szempontjából mutatjuk, a vetőmag minőségének kérdésével itt nem foglalkoztunk.

Durva megközelítésben kukoricahibridet úgy kell választani, hogy a döntésünk tárgya bármilyen évjáratban legalább átlagos termést produkáljon, hiszen a várható időjárást a vetőmag megvásárlásakor, előre nem tudjuk megjósolni. Erről általában rendelkezésre állnak több évre visszamenőleg is adatok, így érdemes beszerezni ezeket.

Ezen túl a választáskor a következő tulajdonságokra érdemes kitérni: a tenyészidő hossza, a termésbiztonság, az aszálytűrés és a szárazságtűrés, a szárszilárdság, a kártevőkkel és kórokozókkal szembeni rezisztencia és tolerancia, valamint a vízleadási képesség.

Ma a kukoricatermesztésben a gazdák elsősorban a tenyészidő hossza alapján hozzák meg döntésüket a hibridekkel kapcsolatban. Ennek optimális időtartama termőtájanként más és más még egy olyan kis országon belül is, mint Magyarország. A hosszúságra az úgynevezett FAO-számból következtethetünk. A tapasztalatok azt mutatják, hogy itthon akkor járunk a legjobban, ha a FAO értéke 250 és 500 közé esik, ezen belül pedig nagy átlagban akkor érhetjük el a legnagyobb termést, ha középérésű kukoricahibridet, 400 és 500 közötti FAO-t választunk. Ekkor 5-10%-kal több kukoricát várhatunk, mint egy korai vagy késői hibridnél.

[csali-szalag]

Gondoljon már most a gyomirtásra! Kattintson a képre és kérje az ingyenes listát a gyomirtó szerekről.

Van azonban egy bökkenő: pont a középérésű hibrideknél tapasztalhatjuk a legnagyobb termésingadozást. Ezzel szemben a nagyon korai kukoricánál kevésbé kell ezzel a problémával számolni. És hogy mi erre a dilemmára a legtöbb hazai gazdálkodó válasza? A korai éréscsoportba (FAO 300) tartozó hibridet vet és szakmailag ez jó megoldásnak tekinthető.

Az utóbbi időben mind gyakoribbá váló aszály és az általa okozott kár csökkenthető rövid(ebb) tenyészidejű hibridek vetésével. Ekkor a tenyészidő kritikus szakaszai elkerülik az általában aszályos periódust. Ám még így is kell számolnunk a szárazsággal, ezért a kukoricahibrid kiválasztásakor a szárazságtűrés mindenképpen fontos mérlegelési szempont.

Aszály idején megnő a szártörés kockázata is, ezért akkor járunk el helyesen, ha figyelembe vesszük a szárszilárdságot is. Ezzel a saját életünket könnyítjük meg, hiszen könnyebbé válik a betakarítás, különösen, ha az időben elhúzódik.

Sok szempontot kell figyelembe venni, ha meg akarjuk találni a számunkra ideális hibridet
 

Ám nem csak a meleggel és csapadékhiánnyal veszi fel egy jó hibrid a harcot, hanem a kártevőkkel és kórokozókkal szemben is. Döntés előtt vizsgáljuk meg a hibridek rezisztencia és tolerancia szintjét.

Mivel a kukoricatermesztésben az elmúlt években jelentős szárítási költségek terhelték a gazdálkodókat, előtérbe került a jó vízleadási képesség kérdése. Általános szabályként elmondható, hogy minél hosszabb a hibrid tenyészideje, annál nagyobb a szemnedvessége betakarításkor. Erre is érdemes gondolni.

Összességében azonban csak akkor tudunk jó döntést hozni, ha ismerjük a kukoricatermesztéshez rendelkezésre álló földterület tulajdonságait (pl. tápanyagtartalom) és a jellemző időjárási viszonyokat (hőmérséklet alakulása, hőösszeg és csapadékeloszlás). Ezek az adottságok tovább szűkítik a szóba jöhető kukoricahibridek körét.

Nem beszéltünk még a hibrid eredetéről, azaz arról, hogy hazait vagy külföldit válasszunk-e. Nos, nem csak a nemzeti büszkeség mondatja velünk azt, hogy a hazaiak körében érdemes elindítani a keresést. Ezek általában olcsóbbak és biztosan a hazai viszonyokra adaptáltak. Külföldi kukoricahibridben csak akkor gondolkodjunk, ha már magyar fajtakísérletekben bizonyítottak. Ezen a téren egyébként az utóbbi időben jelentős változások voltak, így ma már elérhető külföldi eredetű hibrid méghozzá versenyképes áron.

A fent említett szempontok mindegyikének figyelembe vétele nem egyszerű a kukoricatermesztésben. Sokakban felmerülhet, hogy létezik-e egyáltalán olyan kukoricahibrid, ami minden elvárásnak megfelel. Nos, mivel a választék nagy, így igen a válasz. Érdemes is a javaslatokat megfogadni, mert nagyobb termésmennyiség és termésbiztonság lesz a jutalma.

Ha szeretné tőlünk megkapni a gyomirtó szereket tartalmazó listát, kattintson:

[csali-oldal url='http://www.magro.hu/o/' height='50' btncolor='orange' center='yes']Kérem a listát![/csali-oldal]

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás