Továbbra is Takács Géza maradt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. A 1997-ben kinevezett agrárszakember a küldöttgyűlés tagjainak egyhangú döntésével folytathatja a munkát a szakmai szövetség élén. Az ágazat szereplői kiszolgálják a több mint 4 millió hektáros hazai gazdálkodás igényeit és jelentős – több mint 100 milliárd forintos - exporttevékenységet is végeznek. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezetnek és Terméktanács 884 tagot számlál. Az ágazat szereplői kiszolgálják a több mint 4 millió hektáros hazai gazdálkodás igényeit és jelentős – több mint 100 milliárd forintos - exporttevékenységet is végeznek. Ezzel Magyarország a világ 6. legnagyobb vetőmag exportőre. A 130 ezer hektáron történő magyar vetőmag-előállítás értéke éves szinten 190 milliárd forintot tesz ki. A hírről a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács sajtóközleménye számolt be.
A Vetőmag Szövetség tagjai újra elnököt választottak, és újraválasztották az eddigi vezetőt
A szektorban tevékenykedő vállalkozások évente 100-nál is több különböző fajból, csaknem 1500 fajta vetőmagot állítanak elő. A vetőmag szektor évről-évre számos olyan új nemesített növényfajt hoz létre, amelyek tulajdonságaikban megelőzik a korábbi fajtákat. Mint Takács Géza elmondta: a nemesítés folyamata a jövőt szolgáló tevékenység, hiszen a megkezdett munka eredménye mintegy 10-15 év múlva kerülhet legkorábban a termelők kezébe.
Több, mint 20 éve szolgálja elnökként a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezetet
Takács Géza 1974-ben, a martonvásári kutatóintézet vetőmagüzemében kezdte el pályafutását. 1986-ban részt vett a bábolnai IKR vetőmag programjának létrehozásában és 2010-ig volt az ágazat irányítója. Ezt követően a Hungaroseed Kft. ügyvezetője. Az agrárszakembert 1997-ben választották meg a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökének. A küldöttgyűlés újabb öt évre, 2023-ig szavazott bizalmat neki. Az elmúlt ciklus legnagyobb sikere, hogy tavaly Budapesten rendeztük meg a 68. Vetőmag Világkongresszust, amelyre minden idők legtöbb, 1680 vetőmagos szakembere érkezett a világ minden részéből. Az elmúlt években nagy erőfeszítéseket tettünk a társszervezettel és a hatóságokkal közösen vetőmag-hamisítás elleni határozott fellépésre és a tájékoztatásra, amelyeknek köszönhetően ma már elenyésző mértékű a piacra kerülő hamisított vetőmag mennyisége.  Ugyancsak fontos eredmény, hogy a Gabonatermesztők Országos Szövetségével közösen immár 12 éve sikeresen szervezzük az őszi búza és a kukorica posztregisztrációs kísérletsorozatot, amely fontos és hiteles információs forrást jelent a gazdálkodók számára az egyes fajták képességeiről. Sikeres a NÉBIH-hel közösen indított, a fémzárolt vetőmag használatát népszerűsítő kampányunk. Ez a gazdálkodók eredményességét alapvetően befolyásolja, hiszen a földbe kerülő kiváló minőségű, fémzárolt vetőmag egyik garanciája a sikeres termesztésnek - mondta Takács Géza.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás