Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég. Összességében többfelé várható időszakos eső, zápor, több helyen jelentős mennyiség eshet. A késő délutáni, esti óráktól a hegyvidéki tájakon halmazállapot-váltás is előfordulhat. A szél délelőttől északnyugatira fordul, a Tiszántúl kivételével többfelé megerősödik, a Dunántúlon nagy területen viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul. Késő este 1, 7 fokot mérhetünk.

Péntek estétől nyugat felől tovább vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de a Tiszántúlon még reggel is borult lesz az ég, illetve másutt is előfordulhatnak erősen felhős tájak. A felhőzet-csökkenéssel párhuzamosan a csapadékhajlam is szűnik, hajnalban már csak a keleti határszélen eshet. Az északnyugati szelet nagy területen kísérik erős, időnként viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 0 és +5 fok között alakul, de a szélcsendes részeken fagypont alá is lehűlhet a levegő.

Várható minimum és maximum hőmérséklet  [°C] november 19-én vasárnap

Szombaton a keleti tájakon nagyrészt felhős marad az ég, és ott további eső, záporeső, helyenként hózápor is előfordulhat. Máshol felhőátvonulásokra számíthatunk többórás napsütéssel, csak néhol alakul ki záporos csapadék. Az északnyugati, északi szelet erős, főként a Dunántúlon és északkeleten viharos lökések kísérik. Kora délután 3, 9 fok valószínű.

Vasárnap eleinte főleg fátyolfelhőzet várható, majd egy front vastagabb felhőzete vonulhat át hazánk felett északnyugatról kelet felé. Helyenként előfordul kisebb eső, zápor. A hegyekben, illetve északkeleten néhol havas eső, egy-egy hózápor is kialakulhat. Hajnalban a szélvédett tájakon ködfoltok képződhetnek. Az északnyugati, majd délnyugati szél időnként megélénkül. Hajnalban többnyire -4, +1, a szélvédett részeken -5, -6 fokot is mérhetnek. A csúcsérték 4 és 9 fok között valószínű.

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás