Globálisan kell csökkenteni a hús- és tejtermékek előállítását, valamint -fogyasztását 2050-re, hogy elkerülhetőek legyenek a földi életet veszélyeztető klímaválság katasztrofális hatásai - állítja a Greenpeace új nemzetközi jelentésében. Összefoglaltuk, mire alapozza az állítását a világ egyik legnagyobb környezetvédelmi szervezete. A Greenpeace friss jelentésében a nagyüzemi állattenyésztés környezeti valamint közegészségügyi hatásaira világít rá. A dokumentum szerint 1970 óta elvesztettük a vadon élő állatok felét, miközben a haszonállatok száma megháromszorozódott a Földön. Az amazonasi őserdők drámai sebességű eltűnéséért pedig főként a nagyüzemi szarvasmarha-tenyésztés felelős. A mezőgazdasági területek 75 százalékán állati takarmányt termelünk, nem pedig élelmiszernövényeket az embereknek, eközben egymilliárd ember éhezik. Az állattenyésztés ma az összes szárazföldi terület 26 százalékát foglalja el, és a világ üvegházhatású gáz kibocsátásának 14 százalékáért felelős. Anyagunk a Piac és profit cikke alapján készült.
A húspiac kiszolgálása sodorja egyre nagyobb bajba a Földet a környezetvédelmi szervezet szerint
Ha nem lassul a jelenleg uralkodó fogyasztási és termelési tendencia, akkor a következő évtizedekben a globális üvegházhatású gáz kibocsátás 52 százalékát a mezőgazdaság fogja adni, melynek 70 százaléka a hús- és tejiparból származik. A földi életet veszélyeztető klímaválság elkerülése érdekében azonban csökkentenünk kell az üvegházhatású gázok globális kibocsátását - állítják.  
Pete Smith, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) korábbi vezető szerzője szerint:
Az állati eredetű termékek csökkentésének szükségessége tudományos körökben ma már egy teljesen elfogadott álláspont. A jövő élelmezése, ami az emberiség és a bolygónk egészének javára válik, csakis a hús- és tejtermékfogyasztás jelentős visszafogásával képzelhető el.
A Greenpeace jelentéséből az is kiderül, hogy a növekvő hústermelés és húsfogyasztás áll a lappangó globális egészségügyi válság mögött. A nagy mennyiségű vöröshús-fogyasztás ugyanis összefüggésben van a rákos megbetegedésekkel, a szív- és érrendszeri betegségekkel, az elhízással és a cukorbetegséggel is. Miközben milliók életét lehetne megmenteni azzal, ha lehetőségük lenne főleg növényi eredetű alapanyagokból álló, egészséges étrendet fogyasztani. A nagyüzemi állattartás kapcsolatba hozható az antibiotikumoknak ellenálló kórokozók kialakulásával is – amit a WHO „globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánított”. Ráadásul az élelmiszerek előállításából származó kórokozóknak is egyik fő forrása. A környezetvédő szervezet ezért jelentős változásokat sürget a mezőgazdaságban és az étkezési szokásokban. Ennek érdekében szerintük vissza kellene szorítani a nagyüzemi állattenyésztést, meg kell állítani az őserdők takarmánynövények termesztése céljából történő pusztítását, és a felére kell csökkenteni a hús- és tejtermékek mennyiségét 2050-re a világon. Ezzel párhuzamosan jelentős mértékben növelni kell az ökomódszerekkel előállított növényi alapú élelmiszerek termelését és fogyasztását. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy le kell mondani az állati termékekről, de előnyben kell részesíteni a fenntartható módon nevelt, legeltetett állatokból származó termékeket.
Szeretnék, ha a húspiac visszafogná a tempót
A Greenpeace felszólította a kormányokat, hogy vessenek véget az ipari hús- és tejtermékek támogatásának. Helyette az ökogazdálkodásra átállni kívánó gazdákat támogatnák. A környezetvédő szervezet továbbá sürgeti, hogy tegyék elérhetőbbé az egészséges, növényi alapú élelmiszereket, és a világon mindenütt ösztönözzék az embereket arra, hogy csatlakozzanak a hús- és tejtermékfogyasztás csökkentéséért indított mozgalomhoz, az egészségesebb bolygóért és társadalmakért.
A döntésünk, hogy mit eszünk, az egyik legerősebb eszköz, hogy megmentsük az élővilágot, óvjuk saját egészségünket, és hatékonyan részt vegyünk a klímaválság elleni küzdelemben –  magánemberként és társadalmi szinten egyaránt. Azt várjuk a magyar kormánytól, hogy mindezek érdekében sokkal hatékonyabb eszközökkel támogassa a legeltett, ökológiai állattartást és az ökológiai növénytermesztést hazánkban − mondta dr. Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország agrárkampány-felelőse.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás