Az utóbbi évek természeti káreseményei mellett is az élbolyban van az Európai Unión belül a magyar mezőgazdaság termelékenységének növekedése több adatsor alapján. Egy össztermelékenységi mutató szerint az ötödik, egy területi termelékenységet jelző mutató szerint pedig a hetedik legnagyobb növekedést mutatta fel az elmúlt másfél évtizedben. Ezekről is beszélt Feldman Zsolt, a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az AGROmashEXPO-n tartott előadásában, Budapesten.

Klímaellenállóbbá kell tenni a gazdaságainkat, hogy meg lehessen őrizni, sőt, növelni lehessen a hatékonyság növekedésével eddig elért eredményeket – fogalmazott Feldman Zsolt a közlemény szerint. Arról is beszélt, hogy ilyen szempontból nagyon fontos az ágazati közös gondolkodás a gazdálkodók minél szélesebb köreiben működő megoldásokról. A mezőgazdaság szempontjából ráadásul ez a tél sem kedvező, nagyon kevés a csapadék és nincsenek komoly fagyok.

A 2025-ös évben 790 milliárd forint jut az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó kifizetésekre - Fotó: AM, Fekete István
A 2025-ös évben 790 milliárd forint jut az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó kifizetésekre - A képen balról Dr Mezei Dávid tanácsadó, Európai Parlament, Feldman Zsolt államtitkár,
Hollósi Dávid ügyvezető igazgató, MBH Bank Zrt. - Fotó: AM, Fekete István

A szabályozásra és az újdonságokra is fokozottan figyelni kell

Az államtitkár szerint 2025-ben szabályozásra is érdemes odafigyelni. Az év elejétől működő termelővédelmi csomag sokat tud rendezni a termelők szempontjából kedvező piaci viszonyok kialakulásában. Az EU-s Közös Agrárpolitika keretei között a szabályok strukturális változására már nem kell számítani. Két kisebb, eddig halasztott hatályba lépésű újabb uniós szabályozási elem alkalmazása indul el ebben az évben. 

Az egyik a 46,5 ezer hektár termőföldet érintő vizenyős területekre vonatkozó, vízmegtartást előíró HMKÁ2 szabályrendszer, a másik pedig a Közös Agrárpolitika rendszerében még az Európai Parlament által a KAP-reform idején bevezetett szociális kondícionalitás szabályrendszere, amely a munkavédelmi és foglalkoztatási szabályok megsértése miatti hatósági döntésekhez agrártámogatási szankciót is kapcsol kötelező módon.

Rengeteg pályázati pénz 2025-ben

Feldman Zsolt elmondta, 2025-ben 790 milliárd forint áll rendelkezésére az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó kifizetésekre. Az államtitkár emlékeztetett, tavaly 30 pályázatot írtak ki, idén pedig legalább 40 újabb várható. Ezek közül több célozza a szántóföldi növénytermesztést, így a már meghirdetett öntözésfejlesztési, a 2025-ben megjelenők közül pedig többek között a terményszárítók és tisztítók fejlesztéséhez vagy a digitalizációs, precíziós technológiához kapcsolódó. Ezt követően hozzátette, hogy nagy figyelmet fektetnek arra, hogy a kisebb és nagyobb gazdálkodók, projektek ne egymással versenyezzenek, külön pályázati felhívások kerültek kiírás számukra - írta a közlemény.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Idén 790 milliárd forint jut az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó kifizetésekre

2025.01.31.

Idén 790 milliárd forint jut az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó kifizetésekre.

Új eredményeket hozott a burgonyavész kórokozójának eredetét vizsgáló kutatás

2025.01.30.

Az ír burgonyavész kórokozójának eredetét vizsgáló új kutatás eredményei szerint a pusztító mikroorganizmus az Andokból származik

Nagy lehetőséget lát az alföldi szőlőtermesztésben Koch Csaba

2025.01.30.

A Kunsági borvidék is számos neves pincészettel büszkélkedhet, arról, milyen jövő várhat rájuk, Koch Csaba, a Magyar Borakadémia elnöke beszélt

Komoly a baj: állategészségügyi kockázatból fakadó importkorlátozásokat vezetett be Nagy-Britannia

2025.01.29.

A brit kormány hivatalos közleményként, a brit főállatorvos pedig interjú során jelentette be az állatokból származó termékek importkorlátozásaira vonatkozó tudnivalókat

Módosultak az őstermelők adókedvezményei 2025-re

2025.01.29.

2025-ben a minimálbér 9 százalékos növekedésével az őstermelők személyi jövedelemadó fizetési kedvezményeihez kapcsolódó értékhatárok is emelkednek

Hatékony növénytáplálás változó körülmények között - műveljük együtt a jövőt!

2025.01.29.

Okos műtrágyával lehetőségük van az adott talajtípus és növényfaj szempontjából legoptimálisabb műtrágyát ajánlani, jelentős mértékben csökkentve a tápanyagveszteségek mértékét a talajban.

Partnerhírek
Partner

Közel 7 évtizedes tapasztalat és csúcsgenetika: az Alta Seeds útja a magyar piacra

2025.01.27.

Az Alta Seeds az Advanta Seeds Hungary Kft prémium márkája, amely a UPL csoport részeként erős jelenléttel bír mind Európában, mind Észak-Amerikában.

Partner

HATÉKONYSÁG 2025: Hogyan növelheti gazdasága hatékonyságát?

2025.01.26.

A Magro.hu és a Debreceni Egyetem közös szervezésében megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a gazdáknak, vállalkozóknak és agrárszakembereknek. Bóné Tímeával és Németh Istvánnal, a Magro.hu tulajdonosaival beszélgettünk a rendezvény létrejöttének hátteréről és céljairól.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 162 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás