2017-ben körülbelül 60 millió forintot szánnak a Nemzeti Borkiválóság program végrehajtására, ami a tavalyi összegnél 20 millió forinttal több. Idén azonban a furmint éve miatt kicsivel többet kaphatunk, mint amit eddig megszokhattunk.

A Nemzeti Borkiválóság Program már évek óta fut. Évente közel 40 millió forintot fordítanak átlagosan a hazai borok népszerűsítésére. Idén azonban közel 60 millió forint jut a programra, amely az elmúlt évektől némiképp eltérő lesz.

Megszokhatták a borászattal foglalkozók, hogy a program keretében minden évben elkészítik a fehér- és a vörösborokat tartalmazó Borkiválóság-könyveket. Idén azonban – köszönhetően a furmint évének – egy külön furmint kiadvánnyal is készülnek a program szervezői, valamint meghirdetik a Furmint országkóstolót is.

Idén jelentős összeget fordítanak a magyar borok népszerűsítésére
 

Egyébként a Nemzeti Borkiválóság Program már ötödik szezonját kezdi meg. Szakértők szerint már most elérte célját. Itthon és külföldön is egyre népszerűbbek a magyar borok. Többek között már Svájc, az USA, Kína, Kanada és Kazahsztán is komolyan érdeklődik a magyar borok iránt.

Mindenhol a furmint lesz a sztár

Kiadványok, workshopok, konferenciák és genetikai kutatások. 2017-ben tényleg mindenki a furminttal fog foglalkozni. Idén ugyanis kiemelt figyelmet kap a bor értékeinek megőrzése, a fajta legjobb minőségű szelektált klónjaiból, vírus és agrobaktérium- és fotoplazma-mentes egyedek létrehozása. A nak.hu szerint így létrejöhet az egész országban a magas minőségű furmint borok alapanyag-bázisa. Ez a ráfordításokat tekintve is jelentős lehet, mivel egy hektár új ültetvény telepítésének bekerülési költsége 10-15 százalékkal is csökkenhet. Most egy hektár telepítése 5-7 millió forintot tesz ki.

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás