Ebben az évben is elindultak a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara posztregisztrációs fajtakísérletei. A szakemberek a hagyományos kukorica és őszi búza kísérletek mellett idén először az őszi káposztarepcét is tesztelik. 8 helyszínen, 2 éréscsoportban 25 fajta került be a kísérletbe.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: „a koronavírus világjárvány miatt az elmúlt hónapokban számos fajtabemutató rendezvény maradt el, amely miatt a gazdálkodók hagyományos informálódási lehetőségei szűkültek. Az idei posztregisztrációs vizsgálatok fontos terepet adnak objektív mérési eredményeikkel számunkra. Így a gazdálkodók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes növényfajták közül választhatnak. A kísérleteket az idén is őszi búzában, kukoricában indítottuk el a Gabonatermesztők Országos Szövetségével és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen. Az idei év újdonsága az őszi káposztarepce fajtakísérlet. Az olajnövényt az elmúlt években folyamatosan nagy területen termesztették Magyarországon, ezért fontos tanulságokat vonhatunk majd le a fajták összehasonlításából.”

A repce fajtakísérletek egyik eredménye lesz a legjobban teljesítő fajtákról készülő ajánlati fajtalista - képünk illusztráció

Takács Géza tájékoztatása szerint a fajtakísérleteket az ország több helyszínén, elsődlegesen a NÉBIH növényfajtakísérleti állomás hálózatában, eltérő adottságú földterületeken végzik. A kisparcellás összehasonlító vizsgálatokat a NÉBIH szakemberei irányítják és az értékeléseket is ők végzik. A kukorica kísérletekben szereplő fajtákat idén is kódolták, a visszakódolásra a végleges kiértékelés után, nyilvános rendezvényen kerül sor az év második felében.

A kukoricát illetően ebben az évben 38 fajta méri össze tudását négy éréscsoportban. A NÉBIH szakemberei tíz helyszínen - Szombathelyen, Tordason, Abaújszántón, Iregszemcsén, Eszterágpusztán, Jászboldogházán, Székkutason, Mezőhegyesen, Jánoshalmán és Hajdúböszörményben értékelik a fajták főbb termesztési tulajdonságait, és majd a betakarítást követően statisztikailag összegzik a terméseredményeket. Őszi káposztarepce esetében 8 helyszínen (Iregszemcse, Jászboldogháza, Újfehértó, Szombathely, Gyulatanya, Eszterágpuszta, Abaújszántó, Szarvas) két éréscsoportban 25 fajta került be a kísérletbe.

Ezeket állapították meg az eddigi szemléken

Az elmúlt napokban elvégzett szemléinken megállapítottuk, hogy a kísérletekben a növényállományok a parcellákon belül kiegyenlítettek. Jelentős növényegészségügyi problémák nincsenek. Az őszi búza és a káposztarepce esetén a szárazság miatt a növények magasságban és fejlettségben elmaradnak a korábbi évektől. A tőszám és a zöldtömeg is kisebb, így az asszimilációs felület is. Ezek összessége miatt jelentősen kevesebb termésre számíthatunk. Az ország különböző pontjain található kísérleti területeket a téli és tavaszi csapadékhiány eltérő mértékben sújtotta. A jobb tápanyagellátottságú és jó minőségű talajokon kevésbé volt látványos az aszálykár. Szemléink alapján a dunántúli helyszíneken nagyobb terméscsökkenésre számítunk. A kísérletek kezelésében az állami elismerés módszertanát alkalmazzuk, így az öntözés nem része a technológiának - írta a vizsgálatokról szóló közlemény. A kísérletek eredményeiről a szervezetek összefoglaló kiadványt adnak ki, amely az érdeklődők számára díjmentesen elérhető lesz. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pedig a legjobban teljesítő fajtákról ajánlati fajtalistát állít össze, immár kiegészülve a repce fajtakísérletek eredményeivel is.

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás