Megérkezett a sokak által várt havazás. Az utazóknak ez nem jó hír, ám a földeknek jól jött a hideg: remélhetőleg a kemény mínuszokat nem élik túl a kártevők és kórokozók. Hogy milyen a hóhelyzet az ország különböző részein, ezt gyűjtöttük most össze.

December 27-én érte el hazánkat az a hidegfront, amely sarkvidéki hideget és az ország nyugati, déli és délnyugati területeire kiadós havazást hozott.

Vasárnap folyamatosan esett a hó a fent említett területeken, volt, ahol a 15 centimétert is meghaladta a friss hótakaró vastagsága. A közlekedésben szerencsére nem okozott hatalmas káoszt a hirtelen beköszöntő tél, néhány kisebb balesetet leszámítva nem történt komoly incidens.

Szép a havas téli táj, de az autóval közlekedőknek nem árt az óvatosság!
 

Jelenleg a hótakaró Baranya és Somogy megyében a legvastagabb, több helyen is 20-22 centiméteres hóréteget mértek, de Barcson például 29 centiméter hó hullott az elmúlt napokban. A nyugati országrészben, az Alpokalja területén 6-12 cm, a Börzsöny hegység környezetében 2-6 centiméternyi hó hullott, míg fővárosunk környékén csak mutatóban jelentkezett a szilárd csapadékból, elvétve található 1-2 centiméteres hótakaró, a Dunától keletre élők pedig teljesen megúszták a havazást.

Mi vár ránk a folytatásban?

A havat hozó felhőzet már elhagyta hazánkat derült, de nagyon hideg, szeles időjárást hagyva maga mögött. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a mai napra az összes nyugati, illetve Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyére első fokú riasztást adott ki hófúvás miatt, de a holnapi napra is érvényes még a riasztás a fent említett megyékre (kivétel Békés, Fejér, Komárom-Esztergom megye). A következő napokban, a nappali órákban sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet, nap közben -1 és -6 fok várható, éjszaka pedig fogcsikorgató hideg lesz, -4 és -10 fokos értékekkel, de a hóval borított, derült tájakon akár -17 fokot is mérhetünk!

Forrás: met.hu, Magro.hu

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás