Továbbra is többnyire borult, párás, néhol tartósan ködös idő lesz. A délen élők bízhatnak némi napsütésban, időről-időre elvékonyodhat a felhőzet. Sok helyen eshet eső, északkeleten azonban ónos esőre kell készülni. Ezért az OMSZ figyelmeztetést is kiadott szombat éjfélig Nógrád, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére. A keleti, északkeleti szél megerősödhet a nap folyamán. Lassan közeledünk a fagyos talaj felé. Északkeleten már csak 0 és 1 Celsius fok körül alakul az átlagos talajhőmérséklet. Az ország többi részén a 3-4 fok jellemző még.

Hajnalban -2 és +2 fok között alakul a levegő hőmérséklete, napközben 0-5 fok lesz.

Forrás: koponyeg.hu, met.hu + Magro.hu

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Új korszak kezdődik a Lidea életében az újgenerációs repcehibridek érkezésével

2024.07.12.

2009-ben a Lidea teljesen megújította a repce nemesítési programját. 13 év fejlesztési munkája érett be, mely eredményeképp olyan korszerű hibrideket sikerült előállítani, amelyek Európa szerte, eltérő termesztési körülmények között bizonyítottan felveszik a versenyt a legnevesebb konkurens repcékkel.

Megsemmisítette Kóróson a települési adóról szóló egyik rendeletet a Kúria

2024.07.12.

A települési adó tárgyának meghatározásakor az önkormányzatnak figyelemmel kell lennie a Helyi adótörvény által a helyi adók esetében meghatározott adótárgyakra.

A Duna-Tisza és a Maros-Körös közén kritikus szintet ért el az aszály

2024.07.12.

Különösen az ország középső területein fokozódik az aszály, a nyári növényeknek sürgősen esőre lenne szüksége. Márpedig erre a következő hét végéig kicsi az esély, csak elszórt záporok alakulhatnak majd ki. A forróság pedig tovább fokozódik, mérséklődés majd a jövő hét második felében lehet.

Brutális, az ország több pontján 40 fokot meghaladó hőséget hoz a hétvége

2024.07.12.

Az ország nagy részén lfokozódik a már így is forró helyzetet a következő napokban - csupán az északnyugati országrészben lehet árnyalatnyival visszafogottabb meleg, ott is inkább csak a határhoz közeli tájakon.

Engedélyezte az EB a géntechnológiával módosított kukorica élelmiszerként és takarmányként való felhasználását

2024.07.12.

Az Európai Bizottság két, géntechnológiával módosított kukoricafajta élelmiszerként és takarmányként való felhasználását engedélyezte.

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.100 hirdetés 77 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás