Hirdetés
Így alakult a kukorica ára 2015-ben
Ha több évtizedet felölelő időtávon nézzük, nyugodt kiegyensúlyozott évet tudhat maga mögött a kukorica ára a világ határidős és fizikai piacain. Az elmúlt 2 év nagy esése után 2015 inkább a konszolidáció éve lett. De, ha csak önmagában nézzük a tavalyi évet, változatos és kalandos utat jártak be az árfolyamok.
Chicagóban (CME) 155,80 amerikai dolláros (USD) áron kezdte és 141,23 dolláron zárta a fronthavi jegyzés az évet. Egy, a nyár elején kezdődő fellendüléstől eltekintve, amikor is pár hét alatt bő 20 százalékot emelkedett a kukorica ára, egész évben a lassú csökkenés volt a jellemző. Ennek eredményeként állt aztán 10 százalékkal alacsonyabban a grafikon az év végére a januári állapothoz viszonyítva. Az idei 137 dolláros mélypont három alkalommal következett be: május végén, június közepén és szeptember elején, de december végén is – ehhez képest - csak 4 dollárral magasabban zárta az évet a kukorica ára.
Az európai kukorica ára többé-kevésbé együtt mozgott a tengerentúlival. 156,75 eurós árfolyammal indult az év, ami aztán egy hirtelen emelkedés után folyamatosan csökkeni kezdett és március első hetében az éves mélypontját is elérte. Ekkor 146,25 euró volt a kukorica ára. Az éves csúcsot Párizsban is a nyár derekán (július elején) élhettük át, ami után egy egyértelmű negatív trend, szeptembertől pedig egy három és fél hónapig tartó stagnálás következett be. A 2015-ös év egy erős lejtmenettel zárult, aminek a végén 144,50 euró volt a kukorica ára. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy egy év alatt 8 százalékkal lett olcsóbb a termény jegyzése.
Hirdetés
Aktuális árinformációkra vágyik? |
Amennyiben érdeklődik az aktuális kukorica árak iránt, látogassa meg Magro Gabonaindex oldalunkat, ahol naprakész árinformációkkal várjuk napról-napra! A legfrisebb árakért kattintson ide!>> |
Ami a hazai határidős árutőzsdét illeti, itthon egyértelműbb volt a kép. Általában alacsony forgalom mellett felfelé araszolt a kukorica ára év közben. Ami nem is csoda, tekintve, hogy egy évvel korábban - a 2014. évi rekordtermés és így a szükségesnél nagyobb kínálat miatt – az indokoltnál is jóval nagyobbat csökkent az árfolyam. Onnan már csak felfelé vezetett az út. A január 5-i nyitó 41 800 forintról december 31-re 47 490 forintig, tehát majdnem 14 százalékkal emelkedett a fronthavi jegyzés. Ugyanakkor számos olyan periódus volt az éven belül, amikor érdemi forgalom nélkül pangott a határidős piac. Ilyen volt a július elejétől augusztus végéig terjedő időszak, amikor is stabilan 47 500 forint volt a kukorica ára az időben legközelebbi lejáratra. Áprilisban és decemberben szintén volt egy-egy csendesebb időszak, amikor lényegében semmi nem történt.
A hazai fizikai piac 2015-ben lekövette a magyar árutőzsdén tapasztaltakat. Nálunk, a Magro.hu piacéren a múlt év első heteiben 40 ezer forint alól indult el a kukorica ára. Egy hosszú, stabil időszak után a nyár közepétől kezdett el emelkedni igazán és december végére 44 ezer forintig jutott. A 10 százalékos emelkedés ellenére az eladók nem voltak boldogok, hiszen az elmúlt évek elkényeztették őket. Elég csak, ha a 2014-es 50 ezer forintos vagy a pár évvel korábbi 70 ezer forintos árra gondolunk. Ma már nehéz elhinni, hogy 2012-ben tényleg ennyi lehetett a kukorica ára.
És hogy teljes legyen a kép, érdemes kitérni itt a főbb nemzetközi és európai kikötői árakra is. Nos, Romániában (FOB Constanţa) 163, Ukrajnában (FOB) 169, Hollandia (CIF, Rotterdam) 170, az USA-ban (FOB, Gulf, no. 2) 172, , Franciaországban (FOB, Bordeaux) pedig 183 amerikai dollár (USD) volt egy tonna kukorica ára tavaly december végén.
Forrás: CME, Euronext, Magro.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Fokozott tűzveszélyt jelent a szárítókban hagyott napraforgó, cirok
A betakarítás folyamatosságát a csapadékos időjárás megtöri. A szárítók üzemeltetői nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják, mikor folytatódhat a betakarítás (talán már holnap), ezért gyakran a toronyban hagyják a terményt, nem ürítik le. Ez akkor is veszélyes, ha ügyelnek arra, hogy a felső nedves tömeg is megszáradjon.
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 74 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés