Tegnap már szedték az Irsai Olivért a soltvadkerti határban.

Font Gábor borász azt mondta, hogy a családi ültetvényein már ideje volt elkezdeni az illatos szőlő betakarítását. A savtartalom megfelelő, a termésmennyiség – becslése szerint – hektáronként 100-130 mázsa környékén alakulhat. Mint mondta, jó termésre számít, ha nem esik a következő hetekben az eső. A cserszegi fűszerest jövő hónap 10-én, míg a kékfrankost szeptember 20-án lehet szüretelni. Az ültetvényei jó termést ígérnek, mint mondta sokat kellett permetezni. Az idén a hónap első felében a permetezőgépet le sem tudták szerelni, hogy karban tartsák, szinte minden nap védekezni kellett, hogy megóvják a gyümölcsöt.

A Kunsági Borvidéken a termelők több mint 17 ezer hektáron szüretelnek a következető hetekben. A kérdés az, hogy milyen áron? A gazdák legalább 90-100 forintot szeretnének átlagosan egy kiló szőlőért. A borvidéki hegyközség honlapján olvasható egy elemzés, mely tételesen vizsgálja a borszőlő termelési költségét. Ez alapján az elemző arra juthat, miszerint egy hektárra kivetítve a termelés fajlagos költsége 95 mázsás átlagtermés esetében 774 ezer forint. Ebből 81 forintra jön ki a szőlő kilogrammja. Azaz innét kellene indulnia az alapárnak elvileg, ha a Kunsági Borvidék elemzője jól számolt.

De vajon milyen termés is várható az ültetvényeken?

Naponta változnak a várakozások. Ha óriási zápor hullik a térségre, akkor pesszimisták a termelők, ha legalább egy hétig süt a nap, akkor olyat is hallani, hogy talán jó évnek nézünk elébe. Július közepi termésbecslések állnak a rendelkezésünkre, melyek szerint a fehér borszőlő átlagosan 97 mázsányi termésátlagot hozhat. A kékszőlő 87 mázsával fizethet. A leginkább keresett illatos fajta az Irsai Olivér egy hónapja – a becslések szerint – 81 mázsával, míg a cserszegi 104 mázsás hektáronkénti terméssel kecsegtetett. A kékfrankos 87, míg például a zweigelt 104 mázsányi termést mutatott. A felmérések szerint a szőlő 58 százalékából minőségi-, 37 százalékából táj-, míg a 4 százalékából asztali bor készülhet. Ha az előzetes várakozások optimálisan alakulnak, akkor a becslések szerint a Kunsági Borvidék területén az idén akár 1 millió 653 ezer mázsányi szőlőt is szüretelhetnek, amelyből úgy 1,170 millió hektó bor készülhet. Mindezekre azonban csak az egy hónappal ezelőtti becslések alapján lehet következtetni. A helyzet azonban napról napra változik, az árakat jelentős részben a piaci várakozások, az importőrök pincéiben betárolt olasz import, a termés minősége, illetve az időjárás változásai befolyásolhatják. A szüret kezdetét Kiskőrös Város Hegyközsége, Soltvadkerti Hegyközség Választmánya augusztus 21-ben állapította meg, míg Kecskeméten a Mathiász János Hegyközség a szüretet augusztus 25-én indítja hivatalosan.

Forrás: baon.hu

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás