Hirdetés
Ismét drágult a kukorica a világban
Általában növekedett a kukorica tőzsdei ára a 17. héten, de ez a hazai termelőknek félrevezető lehet, mert itthon inkább a túlárazottság jelei figyelhetők meg a fizikai piacon. A búzaárak inkább stabilak, de itthon ezen a fronton is lehetnek érdekes történések a még elfekvő készletek miatt. A Magro Gabonaindex (MGX) értéke kis mértékben, 1 százalékkal nőtt, jelenleg 10 128 ponton áll. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.
Enyhén csökkent a kukorica hazai prompt átlagára a 17. héten. Átlagosan már „csak” 42 823 forintot fizettek tonnájáért a Magro.hu fizikai piacterén. Még mindig jelentős mennyiségű kukorica pihen itthon a raktárakban, így egy esetleges későbbi árnövekedésnek viszonylag kicsi a valószínűsége. Sokkal inkább úgy látszik, küzdelmes lesz az eladóknak túladni a terményen az őszig vagy az újbúza érkezéséig. Ha érdemleges forgalom továbbra sincs, említésre méltó történés azért volt a hazai árutőzsdén. Azt láthattuk, hogy az egész áprilisban tartó stagnálás után, hirtelen emelkedni kezdett a fronthavi jegyzés, Gyakorlatilag április 20-a óta napról-napra szépen lépeget felfelé az árfolyam. Az áprilist 45 800 forinton fejeztük be. Utólag visszatekintve, most már megállapíthatjuk, hogy egész áprilisban felfelé mozogtak a kukoricaárak Párizsban (MATIF/EURONEXT). Mind a 16., mind a 17. héten pluszban zárt a fronthavi jegyzés. 163 eurós tonnánkénti árnál zártuk a hónapot, ami közel 4 százalékos havi emelkedést jelent. Ennél drágább csak tavaly év végén volt az árfolyam. A 16. hét csökkenése után a 17. hét újra erősödést hozott Chicagóban (CBOT/CME). 5 százalékos drágulás után újra 155 USD dollár közelébe ért a tonnánkénti fronthavi jegyzés. Másfél hete onnan keményen visszapattant az árfolyamgörbe, meglátjuk, most lesz-e ereje áttörni ezt a féléves csúcsot jelentő szintet. Az árnövekedést egyértelműen a Brazíliában történtek generálják. A korábbi kedvezőtlen időjárás hiába fordult át kedvezőbe, az ottani terméskiesést tényként lehet kezelni. Csökken a kínálat. Jelenleg 2 ezer tonna kukorica keresi új gazdáját és 2 ezer tonnányit vennének a hazai piactéren.
A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren | ||||||
2016. már. | 2016. ápr. | 2016. | ||||
14. hét | 15. hét | 16. hét | 17. hét | |||
Átlagár (Ft/t) | 41 678 | 40 536 | 42 594 | 43 555 | 42 981 | 42 823 |
Kötési mennyiség (t) | 13 345 | 8 325 | 1 413 | 1 947 | 1 600 | 1 855 |
Bár az aratás még messze van, továbbra is optimista a hangulat a hazai termelők körében az újbúzát illetően. Jó közepes termésre számíthatunk, ami 4-5 millió tonnát jelenthet. Addig azonban még a meglévő hazai készleteket kellene értékesíteni, ami nem megy zökkenők nélkül. Sok helyen nincsenek egy hullámhosszon a potenciális eladók és vevők, ezért akadoznak az adásvételek. A fizikai árak stabilak, de továbbra is csak a jó minőségnek van igazán piaca. Az étkezési búzát – minőségtől függően – továbbra is 42 ezer és 52 ezer forint között, a takarmánybúzát pedig átlagosan 41 500 forintért adják tonnánként. Az étkezési búza árának növekedése viszont a BÉT-en, ahogy azt várni lehetett, nem tartott sokáig. 44 ezer forintnál meg is állt. Mindezt igazi forgalom nélkül sikerült elérni. A takarmánybúza hasonló út után, 42 200 forinton fejezte be a hetet. Egyre kisebb tehát az árkülönbség a két termény között. Egyre jobban kezd beszűkülni a búza árának mozgástere Párizsban (MATIF/EURONEXT). A múlt héten már csak egy 3 eurós sávon belül mozgott az árfolyam, mely folyamat 151,50 euró állt meg pénteken. A 16. hét vargabetűje után a 17. héten egyértelműen, de kis mértékben drágult a búza Chicagóban (CBOT/CME). Az új árszínt a 480 USD-os értéket közelítette bushelenként, ami többször jelentett már leküzdhetetlen ellenállást a közelmúltban. Aktuálisan 2 ezer tonna búza keresi vevőjét és 104 ezer tonnára van kereslet, amiből 100 ezer tonna folyamatos a hazai piactéren.
Hirdetés
A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren | ||||||
2016. már. | 2016. ápr. | 2016. | ||||
14. hét | 15. hét | 16. hét | 17. hét | |||
Átlagár (Ft/t) | 50 000 | 49 977 | 49 971 | 49 724 | 49 684 | 49 449 |
Kötési mennyiség (t) | 5 225 | 6 112 | 1 400 | 1 673 | 1 228 | 1 350 |
Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Ha őszi gyomirtás, akkor LEGATO TRIO
Éghajlatunk változása miatt egyre nagyobb jelentőséggel bír kalászos kultúrákban az őszi gyomirtás. Az őszi gabonákat egyre korábban és csökkentett tőszámmal vetik, így már ősszel is jelentős lehet a fertőzési nyomás.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 75 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés