A Budapesti Nagybani Piacon a 31. héten az előző héthez képest 3,5 százalékot növekedett az import gyümölcsök ára. Az őszibarack ára 51, míg a nektariné 68 százalékkal emelkedett!

Az olasz import Idared almáért 250 forintot kellett fizetni kilónként, a Starking és a Golden, - melyek szintén Olaszországból kerültek hazánkba – 300 forintos áron kerültek értékesítésre. Így összességében elmondhatjuk, hogy az almaárak minimálisan növekedtek az előző héthez képest.

Csökkent a körte ára

Az Alexander körte ára csökkent, 400 forintért már hozzá lehetett jutni, ellenben a Vilmos körte ára növekedett, kilójáért szintén 400 forintot kértek a kereskedők.

A Lengyelországból importált meggyért 280 forintot kellett fizetnie a vásárlóknak.

Az olasz és spanyol import Japán típusú szilva ára csökkent az előző héthez képest, így az ára 360 forint/kiló körül mozgott.

Az Olaszországból importált, nem jelölt őszibarack ára 51 százalékot ugrott a 30. héthez képest, így 340 forintot kellett fizetni egy kilóért, míg az ugyan ilyen fajtájú, de spanyol import őszibarackhoz változatlan, 480 forintos áron lehetett hozzájutni.

A sárga húsú nektarin ára csökkent, 200-270 forint között mozgott, a nem jelölt típusú nektarint viszont 68 százalékkal drágábban 252 forintért lehetett megvásárolni.

Új termékek is jelentek meg a piacon: szamóca (eper) és köszméte (egres). A holland szamócáért 2100 forintot kértek az árusok.

A lengyel import köszméte kilója 1300 forint volt.

Az amerikai tisztított mandula ára emelkedett, 2600 forintot is elérte, míg a török import tisztított mogyoróért 2300 forintot kellett fizetni.

A fehér és a piros csemegeszőlő ára is egyaránt növekedést mutatott, 696-755 forintba kerültek.

A citrom ára 537-670 forint között mozgott, a brazil zöldcitrom értékesítési ára 840 forint volt.

A Dél-Afrikából és Görögországból érkezett narancs ára 200-330 forint volt attól függően, hogy milyen méretkategóriába sorolható.

A grapefruit ára csökkent, 335 forint/kilogramm áron került értékesítésre, míg a másik közkedvelt déligyümölcs, a banán ára 261-272 forint között ingadozott.

A cseh mákot 1150 forintos kilónkénti áron adták a kereskedők.

Forrás:AKI

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás