Hirdetés
Itthon drágult, külföldön csökkent a kukorica ára
Míg külföldön a korábbi hetek erősödése után, már inkább lefelé korrigáltak a kukoricaárfolyamok a tőzsdéken, a lassúbb reagálású hazai piacon még a drágulás tartott. A búza ára itthon és Európában is stagnált, Amerikában csökkenést láthattunk. A Magro Gabonaindex (MGX) értéke érdemben nem változott, mert bár a kukorica hazai prompt ára növekedett, a többi gabonaféle kis, inkább ellentétes irányú mozgásai kioltották ezt. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.
3 százalékot drágult a kukorica prompt átlagára a 18. héten, amivel erősen megközelítette a 44 ezer Ft-ot tonnánként. A folyamat hátterében a kereslet kis mértékű felpörgése állt. Ez azonban nem ígérkezik tartósnak, így a közeli hetekben a stagnálás, illetve akár a lassú árcsökkenés valószínűbb a Magro.hu fizikai piacterén. Folytatta az emelkedést a kukorica a BÉT-en is. Újabb 4 százalékos erősödés után, immár 47,600 Ft-on lehetett a júliusi kukoricát lekötni. És ráadásul kimutatható forgalom mellett zajlott mindez. A múlt heti záróárfolyam egyébként az elmúlt 12 hónap legmagasabb értéke. Párizsban (MATIF/EURONEXT) a 165 eurós árszint leküzdhetetlen akadályt jelentett a kukoricának. Onnan keményen visszapattant az árfolyam és a múlt hét végére már erősen megközelítette a 160 eurót. Ezzel együtt ritkán volt ennél drágább a fronthavi jegyzés ebben az évben. A forgalom azonban jelentősen lecsökkent az utóbbi napokban. Ismét nem tudta áttörni a 155 USD árszintet a kukorica Chicagóban (CBOT/CME) sem. Rövid időn belül már másodszor próbálkozott ezzel az árfolyam, de ismét visszafordult és egészen 148 USD-ig ereszkedett. A forgalom az európaihoz hasonlóan csekély volt. Jelenleg 1 ezer tonna kukoricára van eladási és 2 ezer tonnára vételi ajánlat a hazai piactéren.
A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren | ||||||
2016. már. | 2016. ápr. | 2016. | ||||
15. hét | 16. hét | 17. hét | 18. hét | |||
Átlagár (Ft/t) | 41 678 | 40 536 | 43 555 | 42 981 | 42 823 | 43 959 |
Kötési mennyiség (t) | 13 345 | 8 325 | 1 947 | 1 600 | 1 865 | 2 102 |
A legfrissebb prognózisok szerint valamivel 700 millió tonna feletti búzát takaríthatunk majd be a 2016/2017-es gazdasági évben a világon. Ebből 4-5 millió tonna származhat majd Magyarországról. A hazai földeknek jót tett az elmúlt napok esőzése, de a mennyiséget és főleg a minőséget inkább a két nyári hónap időjárása befolyásolja majd. A hangsúly már az új terménnyel kapcsolatos várakozásokon van, az ótermény kereskedése kicsit a háttérbe szorult. Nagyon csendes a piac. Az étkezési búzák ára továbbra is 42 ezer és 52 ezer forint között szóródik, minőségtől függően, míg a takarmánybúzát átlagosan 41 500 forintért adták-vetté tonnánként. Az étkezési búza 500 Ft-tal lett olcsóbb, míg a takarmánybúza 300 Ft-ot drágult a 18. héten a BÉT-en, így az árkülönbség már csak 1000 (!) Ft közöttük. Előbbivel 43.500 Ft-on, utóbbival 42.500 Ft-on lehet kereskedni. Nem volt változás Párizsban (MATIF/EURONEXT), folytatódott a búza árfolyamának több hete tartó helyben járása. Igaz a görbe egyre jobban megközelíti a 150 eurós szintet. Ha minden így folytatódik a 19. héten negatív irányban akár ki is törhet. Chicagóban (CBOT/CME) 5 százalékot esett a búza ára a legközelebbi lejáratra és megközelítette a 166 USD-t tonnánként. Aktuálisan 2 ezer tonna búzát adnának el és 101 ezer tonnára van kereslet, amiből 100 ezer tonna folyamatos a hazai piactéren.
Hirdetés
A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren | ||||||
2016. már. | 2016. ápr. | 2016. | ||||
15. hét | 16. hét | 17. hét | 18. hét | |||
Átlagár (Ft/t) | 50 000 | 49 977 | 49 724 | 49 684 | 49 449 | 49 707 |
Kötési mennyiség (t) | 5 225 | 6 112 | 1 673 | 1 228 | 1 350 | 1 897 |
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Ha őszi gyomirtás, akkor LEGATO TRIO
Éghajlatunk változása miatt egyre nagyobb jelentőséggel bír kalászos kultúrákban az őszi gyomirtás. Az őszi gabonákat egyre korábban és csökkentett tőszámmal vetik, így már ősszel is jelentős lehet a fertőzési nyomás.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 75 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés