Hirdetés
Ivartalanítás, veszettség elleni oltás, chip – félmilliárdból gazdálkodhat a vidék
Július 18-ig nyújthatják be pályázataikat az ötezer lakos alatti települések önkormányzatai a Magyar falu program keretében korábban meghirdetett felelős állattartás elősegítését célzó alprogramra – tájékoztatta a Miniszterelnökség az MTI-t.
A rendelkezésre álló keretösszeg félmilliárd forint, amelyből az önkormányzatok támogatást igényelhetnek a település lakóinak tulajdonában lévő kutyák, macskák ivartalanítására, veszettség elleni oltásának beadására és kutyák azonosító chippel történő ellátására.
Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos és Ovádi Péter, a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos közös közleménye szerint a pályázat keretében egy-egy önkormányzat maximálisan másfél millió forint támogatást igényelhet.
Hirdetés
Felidézték: az állatvédelemről szóló, februárban indított internetes kérdőívből – amelyet több mint 262 ezren töltötték ki – kirajzolódott, hogy nemcsak a kormány, hanem a válaszadók is kiemelt fontosságúnak tartják az ivartalanítási program kiszélesítését, a felelős állattartásra való felhívást és a civil szervezetek támogatását.
Hosszú távú célok között szerepel az önkormányzatok és a civil szervezetek közötti kapcsolatok és együttműködési lehetőségek további erősítése is – tették hozzá.
A pályázatok beadási határideje 2021. július 18. – zárul az MTI-közleményt feldolgozó hellovidek.hu írása.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés