Kismértékű, átlagosan 2 százalékos árcsökkenés volt tapasztalható a 31. héten a Budapesti Nagybani Piacon a hazai zöldségek körében. A legnagyobb árváltozást a karfiol (+43százalék) és a fürtös paradicsom (-25 százalék) produkálta.

Drágult a burgonya: az Amoroza fajta 70, az Agria 100, az Impala 112, a Bellarosa és a Red Scarlett 80, míg a Laura 85 forintos kilogrammonkénti áron került értékesítésre.

Mivel javában tart a paradicsomszezon, elkezdődött a termelők közti árverseny is, így az árakban komoly csökkenés tapasztalható: a gömb paradicsom 150-160 forint, a fürtös 165-180 forint, míg a koktél paradicsom 625-750 forint volt a 31. héten.

A paprikánál már felemásabb a helyzet: míg a tölteni való (135 forint), a Pritamin (500 forint) és a Kaliforniai (700 forint) paprika ára gyengén csökkent, vagy éppen stagnált, addig a Bogyiszlói (460 forint), és az Almapaprika (280 forint) árnövekedést mutatott.Megjelent a piacon a lecsópaprika, 80 forintos kilónkénti áron.

A padlizsán ára csökkent, 246 forint/kilogramm.

A kígyóuborka is olcsóbb lett, 200 forintért hozzá lehetett jutni, de a berakó (fürtös) uborka ára nőtt, 155-245 forint között mozgott.

A sárgadinnye ára 110-140 forint között mozgott, míg a görögdinnye ára 75-87 forint körül alakult.

A főzőtökfélék ára növekedett, a spárgatök 90, a cukkini 145, a patiszon 140, a bébitök 165 forintba került.

A szabadföldi sárgarépa ára 100 forint, míg a szabadföldi petrezselyem ára 400 forint volt.

A sóka és a spenót drágult, előbbi 300, utóbbi 600 forintba került.

A szabadföldi cékla kilójáért 150 forintot kellett fizetnie a vásárlóknak.

A fehér és a vörös fejeskáposzta is drágult, 80 és 120 forintba kerültek, míg a kelkáposzta ára stagnált, 120 forint volt kilója.

Míg a karfiol és a kínai kel ára növekedett, az előbbi 200, utóbbi 175 forint volt, addig a brokkoli ára csökkent, 300 forintba került belőle egy kiló.

A száraz sárgaborsó ára stagnált, 220 forinton állt meg.

A zöldbab 332 forint, a száraz tarka bab 660 forint, míg a száraz fehér bab 600 forint volt a 31. héten.

A vöröshagyma kilójáért 100 forintot, a lilahagymáért 110 forintot, a fokhagymáért 550 forintot kértek a kereskedők.

A csiperkegomba ára 451 forinton stagnált, míg a laska gomba ára 4 százalékot nőtt, így 650 forintba került.

További híreink

Az egyik legfontosabb kérdés a növénytermesztésben a fajtaválasztás: ünnepelt a Gabonakutató Kiszomboron

2024.07.09.

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. jubileumi országos kalászos fajtabemutatót tartott a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszomboron. 

Új tulajdonosa van a vegyszerhasználat jelentős csökkentésén dolgozó Ekobot vállalatnak

2024.07.09.

Az Ekobot elképzelése, hogy fenntartható alternatívákat kínáljon az emberi fogyasztásra szánt növények vegyszeres permetezésének csökkentésére vagy megszüntetésére.

Jégeső csapott le az őszi káposztarepce fajtabemutatóra a Nyírtelek közeli Gyulatanyán

2024.07.09.

Őszi káposztarepce fajtabemutatót tartottak a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtelek közeli Gyulatanyán.

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás