A gazdálkodók az állattartást mindig úgy hívták, hogy a mezőgazdaság „nehézipara” – mondta az Állati dolgok című podcastben Taskó József, a Nemzeti Agárgazdasági Kamara vármegyei elnöke. Nagyon sok munka van vele, különösen az élőmunka igénye nagy és 365 napot kell egy évben az állatokkal foglalkozni. Több állatfaj és az ezeknek megfelelő tartástechnológia tartozik ebbe a körbe – fejtette ki a szakember. Rendkívül fontosnak tartja, hogy dán minta alapján a mezőgazdaságból élők szövetkezzenek.

Taskó József, a Nemzeti Agárgazdasági Kamara vármegyei elnöke fiatalon autószerelőnek tanult, ma már több mint ezer hektáron gazdálkodik. Gazdaságát szinte a semmiből építette fel, hitelekből, kemény munkával, lépésről-lépésre - írta róla a Boon.hu. 

Üzemlátogatáson a szakemberek Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében - Fotó: GYB FB

A szakember rendkívül fontosnak tartaná, hogy - dán minta alapján - a mezőgazdaságból élők szövetkezzenek. 

Még 2022-ben adott interjút a Boon.hu portának, ezt az anyagot szemléztük.

Szinte minden állattartó ágazatban gondot jelent az energiahordozók árának növekedése mellett a takarmányok nagymértékű drágulása. Ezek pedig a feldolgozott állati termékek áraira is hatással vannak. A gazdálkodóknak szembe kell nézniük az ilyen és ehhez hasonló, egyre csak fokozódó piaci kockázatokkal. Magam is foglalkozom állattartással, húsmarhákkal. Külföldi és hazai felvásárlókkal dolgozunk együtt, partnereimnek és nekem is több évtizedes tapasztalatunk van, de soha ennyire kiszámíthatatlannak nem láttam a piacot, mint most. A háború erős befolyásoló tényező - mondta.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke és Taskó József - Fotó: GYB FB

Miben látja jelentőségét a kamarai tevékenységnek, hol lehet a legerősebb a szakmai összefogás hatása?

2018-ban készítettünk egy stratégiai anyagot, egy többéves fejlesztési javaslatcsomagot, ami kijelölte számunkra az irányt. Az elmúlt években ez alapvetően meghatározta a munkánkat, számos fontos területen sikerült komoly eredményeket elérnünk - mondta.

https://www.youtube.com/watch?v=T2PvlKJHsic
A gazdálkodók az állattartást mindig úgy hívták, hogy a mezőgazdaság „nehézipara” – mondja Állati dolgok című podcastben Taskó József

A környezetkímélő gazdálkodásról is nyilatkozott korábban Taskó József, a NAK Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnöke:

Az senki számára nem kérdéses, hogy természeti környezetünk megsérült, segítségre, beavatkozásra szorul. A felborult egyensúlyok helyreállítása elodázhatatlan feladat, azonban ez csak gyakorló szakemberek és a tudomány bevonásával, azok szoros együttműködésében valósulhat meg. Azonban a mezőgazdaság versenyképességét sem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen a gazdasági élet törvényszerűségei a mi ágazatunkra is érvényesek.

A modern állattartás feltételeit meg kell teremteni - Fotó: Magro.hu, CSZS, Jászárokszállás

Az egészséges élelmiszerellátás kulcsfontosságú feladat. Véleményem szerint erre egyetlen megnyugtató megoldás van, ha mi magunknak termeljük meg és dolgozzuk áruvá azt az élelemmennyiséget, amelyre szükség van hazánkban, így minimalizálva kiszolgáltatottságunkat - fogalmazott az Agrárium 7 cikkében.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás