A magyar mezőgazdaságban az állattartás továbbra is kiemelt szerepet tölt be, ezen belül különösen a szárnyas feldolgozás az, ahol jelentős hozzáadott érték mellett az exportképesség is folyamatosan nő - mondta dr. Felkai Beáta Olga. Az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a XXV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében megrendezett szakmai konferencián beszélt az ágazat fontos híreiről.

Az Agrárminisztérium írta meg, hogy a helyettes államtitkár a rendezvényen arról beszélt, hogy a baromfiágazat az elmúlt évek során számos kihívással nézett szembe. A minisztérium jelentős támogatási lehetőségeket biztosít a gazdálkodók számára. A tárca a Vidékfejlesztési Program befejezését követően folyamatosan hirdeti meg a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv szerinti felhívásokat. Az állattartó telepek fejlesztésére és megújítására két jelentős pályázatot is hirdettek. 

Az állattartás támogatásairól is beszélt dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára - Fotó: AM, Vermes Tibor
Az állattartás támogatásairól is beszélt dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára - Fotó: AM, Vermes Tibor

A 150 milliárd forint keretösszegű, az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című felhívásnál az elnyerhető forrás maximális összege 5 milliárd forint, az 50 milliárdos keretösszegű, az „Állattartó telepek megújításának támogatása” című felhívás esetében pedig 200 millió forint a legnagyobb keretösszeg. 

A pályázatokat szeptember 17-étől, illetve október 15-től lehet benyújtani. A korábbi tapasztalatokat figyelembe véve a felhívások mindenki számára hozzáférhetők, ezzel is támogatva a mezőgazdasági termelőket. A kormány célja, hogy biztosítsa az ágazat fenntarthatóságát és versenyképességét - írták.

Több támogatás is elérhető

Dr. Felkai Beáta Olga kiemelte, hogy a genetikai erőforrások megőrzésére szintén források érhetők el. A korábbiakhoz hasonlóan 14 őshonos baromfifajta lesz támogatható, köztük a fehér magyar kacsa, a tarka magyar kacsa, a magyar lúd és a fodros tollú magyar lúd is. Továbbá a jövőben új piacszabályozási eszközöket is bevezetnek a mezőgazdasági termelők jogainak védelmére és a piaci viszonyok tisztaságának javítására.

További híreink

SmartProbe: okostelefonokkal a talajtömörödés ellen

2024.10.03.

Az egyesült államokbeli Terraform Tillage bemutatta a SmartProbe rendszert, amely lehetővé teszi a gazdálkodók számára, hogy okostelefonjukat szinte bármilyen márkájú talajtömörítés-vizsgálóhoz (penetrométer) csatlakoztassák. Ez az innováció pontos talajtömörítési adatgyűjtést tesz lehetővé, elősegíti a célzott megoldásokat, és minimalizálja a szükségtelen talajművelést.

Partner

Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé

2024.10.03.

A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.

Cassandra országos esőt hozott kiadós mennyiséggel

2024.10.03.

Az elkövetkező 7 nap időjárása változatos és jellemzően őszi lesz. Több nap borult, esős idő várható, különösen a hét elején, de a hét második felében már több órás napsütés is előfordulhat. A hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a kezdeti hűvösebb napokat enyhébb, melegebb időszakok követik. Reggeli ködfoltok több alkalommal is kialakulhatnak, míg a szél időnként megélénkül. A nappali hőmérséklet 12 és 24 fok között alakul, éjszaka pedig 4 és 13 fok közé hűl a levegő.

A változások nyertese lesz a magyar agrárium - interjú Nagy István agrárminiszterrel

2024.10.03.

Az agrárium aktuális kihívásairól Nagy István, Magyarország agrárminisztere beszélt.

Talajerózió megelőzése: Hogyan védjük meg termőföldjeinket?

2024.10.02.

A talajerózió olyan folyamat, amely során a felső talajréteg lesodródik, ami a termőföldek minőségének romlásához és a növénytermesztés nehézségeihez vezet. Ez nemcsak a mezőgazdasági terméshozamokat veszélyezteti, hanem környezeti problémákhoz is vezethet, például a víztestek elszennyezéséhez és a biodiverzitás csökkenéséhez.

Partnerhírek
Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Partner

A csapadék csak fél siker, legyen ott a tápanyag is - gyökértömeg-növelés és növénykondicionálás repcében

2024.10.01.

Az őszi kezeléssel a gyökértömeg növelésére nyújthatunk támogatást növényeinknek, biostimulátor tartalmú lombtrágyaoldatokkal, melyek a talajról is hasznosulni képesek. A TIMAC AGRO gyökérstimulátor oldat termékcsaládjába tartozó FERTIACTYL RADICAL magas bórtartalmával és mangánnal az olajos növények kezdeti bórpótlására, gyökeresedésének támogatására és ellenálló képességének fokozására lett kifejlesztve.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás