A mezőgazdaság hitelállománya 12,6 százalékkal, 969,4 milliárd forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a kedvezményes hitelek aránya 69,6 százalékot, a piaci hitelek részesedése pedig 30,4 százalékot tett ki 2022. június 30-án. Az élelmiszeripar is nagy elánnal vette fel a hiteleket. 2022. június 30-ig agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra 381,9 milliárd forintot fizettek ki. A folyósított támogatási összeg 73,7 százaléka (281,4 milliárd forint) európai uniós forrásból származott, 26,3 százalékát (100,5 milliárd forint) nemzeti költségvetésből fizették ki.

Az Agrárközgazdasági Kutatóintézet (AKI) legfrissebb pénzügyi hírlevele írta meg, hogy a szántóföldi növénytermesztés részesedése volt meghatározó már 2022 első fél évében is, a támogatások több mint harmadát kapta az ágazat, míg az állattenyésztők a támogatások egyötödét használhatták fel, a kertészet részesedése pedig csupán 4,7 százalék volt.

A mezőgazdaság hitelállománya 12,6 százalékkal, 969,4 milliárd forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest az AKI adatai szerint - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

Kárenyhítés és hitelek

A nemzeti agrárkárenyhítési rendszer első pillérében a 2021. évi időjárás okozta károk kompenzálására nagy összegű kárenyhítést, 11,2 milliárd forintot folyósítottak 2022-ben a jogosult termelőknek.

Jelentősen emelkedett az ágazat hitelállománya. A mezőgazdaság hitelállománya 12,6 százalékkal, 969,4 milliárd forintra növekedett az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a kedvezményes hitelek aránya 69,6 százalékot, a piaci hitelek részesedése pedig 30,4 százalékot tett ki 2022. június 30-án. A mezőgazdaságban tevékenykedő egyéni gazdaságok hitelállománya mérsékelten nőtt, 3,7 százalékkal, 405,7 milliárd forintra bővült. 

Jelentősen emelkedett a mezőgazdasági cégek adósságállománya

A mezőgazdaságban tevékenykedő egyéni vállalkozások 36,0 milliárd forint új hitelt vettek fel 2022 második negyedévében, ami 13,2 milliárd forinttal volt több, mint egy évvel korábban. A mezőgazdasági társas vállalkozások hitelállománya 20,0 százalékkal, 563,8 milliárd forintra emelkedett. A növekedés az éven túli hiteleknél jelentkezett, azon belül is a beruházási hitelek állománygyarapodása volt meghatározó, amely ütemét és értékét tekintve is meghaladta a hosszú lejáratú forgóeszközhitelekét. A hitelállományból legnagyobb mértékben az állattenyésztési ágazat részesedett. A mezőgazdasági társas vállalkozások újonnan felvett hiteleinek összege 9,9 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. A mezőgazdaság garantált hitelállománya is dinamikusan nőtt. A lízingcégek szerződésszáma mérséklődött, a tőkekintlévőség összege növekedett.

Az élelmiszeripar még inkább hajlott a hitelfelvételre

Az élelmiszeripar hitelállománya a mezőgazdaságénál nagyobb ütemben, 15,9 százalékkal bővült, ezáltal 662,8 milliárd forintra emelkedett 2022 második negyedévének végére. Az állományban a kedvezményes hitelek domináltak, az ágazat hiteleinek közel 60 százalékát kedvezményes finanszírozás keretében folyósították. Az egyéni vállalkozások hitelállománya 19,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét, ezáltal 7,3 milliárd forintra bővült, a társas vállalkozásoké 15,8 százalékkal, 655,4 milliárd forintra nőtt. Ez utóbbi állományában az éven belüli hitelek növekedése volt kiemelkedő, amelyet a hosszú lejáratú forgóeszközhitelek állománygyarapodása követett.

Agrár- és vidékfejlesztési támogatások

Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások 2022. évi keretösszege meghaladja a 800 milliárd forintot, melyből 381,9 milliárd forint került felhasználásra az év első felében

Tovább emelkedett 2022-ben a Vidékfejlesztési Program és a Magyar Halászati Operatív Program beavatkozásaira folyósított összeg, az év első hat hónapjában 175,9 milliárd forintot, az összes agrártámogatás 46,1 százalékát e két program keretében fizették ki a gazdálkodóknak. Ezen belül a Vidékfejlesztési Programból 174,6 milliárd forint kifizetés teljesült a tárgyévben, a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program keretében 1,3 milliárd forinthoz jutottak a gazdálkodók.

A hazai költségvetésből finanszírozott nemzeti támogatások keretében 49,9 milliárd forinthoz jutottak a gazdák.

A piac szabályozását célzó intézkedésekre 7,6 milliárd forintot fordítottak, amelynek zöme továbbra is a kiegészítő nemzeti támogatással működő programokat fedezte.

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás